A holttesteket folyamatosan sodorja partra a víz, ezért a halálos áldozatok száma még emelkedhet.
Busszal ütköztek a havas úton.
A becslések szerint még több mint 12 ezer aknát kellene hatástalanítani az országban.
A főpolgármester olyan intézkedési tervet akar, amivel nullára lehet csökkenteni a halálos közúti balesetek számát.
A 61 éves férfit kórházba vitték.
A hajó nem először szenvedett balesetet, két éve léket kapott egy dunai bulin.
A 23 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Egyelőre nem tudni, kié volt, csak azt, hogy sokba került.
Egyelőre nem tudni, kié volt a Budapesten leégett luxushajó.
Sokáig nem értették, miért nem volt senki a vezetőülésben.
Leszkoczki Istvánnak könnyebb sérüléssel ért véget mindkét komoly balesete.
Súlyos sérüléssel vitték kórházba.
A 27 éves indianai Edgar Garay-t nem messze a Cabo Rojo-i világítótoronytól érte a baleset.
A vihar fákat döntött ki, ágakat tépett le, amik aztán házakra és autókra zuhantak. 292 lakóépületet ért kár.