Publikálták a halottkémi jelentést. A kompjútertisztításra használt sűrített levegős spré népszerű tinidrog, pedig igazából életveszélyes gázkeverék van benne, nem puszta levegő.
Száz barlangi mentő vett részt a mentésben, több szűk járatot kellett kitágítani robbanóanyaggal.
Hetven diáknak kellett elhagyni az épületet.
A tulajdonos a szemtanúk szerint menet közben ugrott ki a váratlanul lángba boruló kocsiból.
Túrázni indult, nem tért vissza.
500 méter szélességben csúszott meg a hó a gleccseren és másfél kilométeren át dübörgött lefelé. Az áldozatok túrasízők voltak.
A férfi három és félig évig nem vezethet autót Magyarországon.
A rendőrség gyanúja szerint a férfi lendületből nekifutott a plexinek.
Ötvenen utaztak a vonaton, sokan súlyosan megsérültek.
Ian Steger már felkészült arra, hogy meg fog halni, amikor egy off-piste síző észrevette hóból kikukucskáló deszkáját.
A négy utas, látszólag sérülés nélkül, gyorsan elhagyta a helyszínt.
Több mint ötezer négyzetméteren égett a válogatásra váró hulladék.
Az NB III-as találkozón 36 percet hosszabbított a játékvezető.
Egyelőre nem világos, hogy történt a baleset.
Az ütközés során az árokba repült a munkagép.