A munkája és olimpiai sikere miatt.
Az Illés frontembere Azahriah zenéjéről is elmondta a véleményét.
A kórusvezető szerint a kínai külügyminisztérium nyomást gyakorolt a magyar külügyminisztériumra, hogy a fesztivál szervezői távolítsák el a Kínai Köztársaság zászlaját. Ez aztán meg is történt.
Kiss László házában jegyezték be annak az embernek a cégét, akinek egy másik cége megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól.
Az egyik legjobb ajánlatot a leggazdagabb magyar cége adta Sulyok Tamás hivatalának.
Az ünnepségen Áder János korábbi köztársasági elnök ott volt, Novák Katalin nem.
Ennek megőrzése talán soha nem volt olyan fontos, mint most, írta Simicskó István.
A tűzijátékot este 9-kor kezdik el, ha az időjárás engedi.
A vízminőség romlása miatt zárták le.
A 2,2-es erősségű földmozgást a lakosság is észlelhette, de erről egyelőre nem érkezett bejelentés.
„Mert nyár van!”
Vasárnap délutántól ugyanis ideiglenesen szünetel a kiléptetés Röszkénél a megnövekedett utasforgalom miatt. Olvasónk hét-tíz órás várakozásról számolt be a szerb oldalon.
Idén már ventilátorból is kétszer többet adott el az egyik online áruház, mint tavaly.
A szervezők péntek este „kaptak utasítást a polgármesteri hivatalból”.
Ez csak tovább fogja mélyíteni a társadalomban meglévő ellentéteket és feszültségeket.