belföld

Vizsgázás közben halt meg egy joghallgató Pécsett

A 45 éves nő tételhúzás után esett össze.

Fődi Kitti
belföld

Lemodellezték, milyen lenne a főváros látképe a rákosrendezői Mini-Dubaj toronyházaival

Még a Göncz Árpád városközpont részben még csak tervezett toronyházai is eltörpülnek mellette.

Haász János
belföld

Újkígyós új állatorvosát ugyanabban az ügyben vádolják súlyos bűncselekményekkel, mint a régit

Nagy változás e tekintetben nincs, szakemberhiány viszont van.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Fémdarabok hullottak le egy kamionról az M1-esen, 40-50 autó kapott defektet

Tata térségében történt az eset, több kilométeres dugó alakult ki.

Haász János
belföld

Halálos buszbaleset történt Komlónál

Egy menetrend szerint közlekedő busz lesodródott az úttestről, és felborult.

Haász János
belföld

Harmadszor is kiadták az engedélyt a Fertő-tavi gigaberuházásra, harmadszor is bíróságra kerül az ügy

Közben az állam már kisebb beruházásra készül, mint amire a hatóság az engedélyt kiadta.

Haász János
belföld

A KSH látványos térképpel mutatja meg, hogy a kevés magyar vallásos milyen soknak is feltüntethető

Ha a 43 százaléknyi vallásos magyart vesszük 100 százaléknak, mindjárt jobban megfelelünk a keresztényi retorikának.

Haász János
belföld

A Fudan egyetem sehol, de a fenntartására létrehozott alapítvány egy éven belül a harmadik főigazgatót kapja

A korábban Pegasus kémszoftverrel célba vett volt pekingi nagykövetet Csák János politikai tanácsadója váltja.

Haász János
belföld

Véletlenül kiderült, hogy Pintér Sándornak tavaly titokban havi 462 ezer forinttal nőtt a fizetése

Tavaly ennyi volt a havi átlagos fizetés Magyarországon. Ez egyébként 17,5 százalékos emelés, amit az államtitkárai is megkaptak.

Haász János
belföld

A magyar politika keménydrogja: gyorsvasutat ígérni Ferihegyre

A repülőtér visszavásárlása és a rákosrendezői beruházás miatt újra aktuális a ferihegyi gyorsvasút kérdése. A projektbe korábban többen bele akartak vágni, de valódi előrelépést senki sem tudott elérni.

Molnár Kristóf
belföld

Egy 16 éves iraki kurd menekült gyerek visszakényszerítése miatt ítélték el Magyarországot Strasbourgban

Ez már a hatodik ilyen ítélet azok közül, amelyeket a Magyar Helsinki Bizottság vitt az Emberi Jogok Európai Bírósága elé. Ebben az esetben a bíróság különösen nehezményezte, hogy az állami jogsértés áldozata egy segítségre szoruló gyerek volt.

Kaufmann Balázs
belföld

Csalihozamok után annyira megbízott a csalókban, hogy még a személyes okmányainak másolatát is elküldte nekik

Hárommilliót szedtek el telefonos csalók egy várpalotai nyugdíjastól.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A luxusingatlanok piacán nincs megállás, hamar elkelt Vajna Tímea 1,3 milliárdért hirdetett villája is

Inkább Amerikában él már.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Válasz Online: A Fidesz álciviljeinél landolt a Városi Civil Alap milliárdjainak nagy része

A lap arra jutott, hogy a Norvég Alapot pótló pénzosztás nagy nyerteseinek 87 százaléka a Fidesz „leányvállalata” vagy szövetségese. A legtöbb pénz például Németh Szilárd köreinél kötött ki.

Kaufmann Balázs
belföld

Magyar pályaudvarokon csap le a Railpol

Kedden 7-kor indul a 24 órás akció, rendőrkutyákat is bevetnek.

Tóth-Szenesi Attila
belföld