belföld

Csak a kötelező minimumot nyújtja az állam az ukrajnai menekülteknek, így felértékelődik a civil és a nemzetközi szervezetek szerepe

A magyar kormány harcos retorikája mindig Ukrajnára irányul, sosem az onnan menekülőkre. De hogy viszonyul az állam azokhoz az ukránokhoz, akik Magyarországon kezdtek új életet? Milyen lehetőségeik vannak, milyen kihívásokkal küzdenek? Cikksorozatunk második része.

Takács Lili
belföld

Magyar Péter előállt saját verziójával

Azzal vádolja a sajtót, hogy a rogáni propagandának asszisztál, miközben a jelentés bizonyos részleteit még meg is erősítette.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Ilyen is van: a diákok akarták megnézni a Most vagy sohát, a tanár a politika miatt ódzkodott a megtekintéstől

Az Orbán-idézetről híressé lett csepeli iskola egyik osztályának is kötelező volt megnézni a Rákay-féle Petőfi-filmet. Voltak, akik egy 240 perces dolgozat miatt hagyták ki a kötelező mozizást.

Tóth-Szenesi Attila, Kristóf Balázs
belföld

Újabb tüntetés lesz a főváros legnagyobb, botrányos lakásépítése miatt

A mintegy nyolcszáz lakás vevője csaknem egy éve van teljes bizonytalanságban, hogy mikor költözhet. Nemrég a hiteleik folyósítását is leállították.

Haász János
belföld

Pölöskei Gáborné hetek óta Áder János mögé bújva hallgat a bicskei gyermekotthon 2011-es vizsgálatáról

A Főváros Gyermekvédelmi Főosztályának egykori vezetője a DK közleménye miatt tesz feljelentést, de még erről is testvére, a volt köztársasági elnök kommunikál. Pölöskei Gáborné elérhetetlen.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Még nem hallgatták ki K. Endrét, amiért megint a vallomása megváltoztatására próbált rávenni egy egykori bicskei áldozatot

Pedig a rejtett kamerás felvételeknek köszönhetően ennyi idő akár elég is lehetett volna, hogy meggyanúsítsák.

Solti Hanna
belföld

Három ellenzéki párt is felvenné a pártlistájára Baranyi Krisztinát

A választási törvény módosítása óta a polgármesterek nem lehetnek saját jogon a Fővárosi Közgyűlés tagjai - így Baranyi és más független képviselők is csak pártok felkérésére kerülhetnek fel a listára. A ferencvárosi polgármesternek két párt is listavezetést ajánlott.

Solti Hanna
POLITIKA

Szabó Péter OBT-elnök: Vállalni kell a konfliktusokat, de nem öncélúan, hanem hogy az igazságszolgáltatás minél hatékonyabban működjön

Szabó nem szeretné, ha harcias testületként, de azt sem, ha egy lojális társaságként maradnának meg az emberek emlékezetében.

Benics Márk
belföld

Dúró globalista jövőképe: Homoerotikus sorozatot néző filippinó vendégmunkások veszik fel kötelező oltásaikat az afrikai orvosoktól Magyarországon

Ezzel szemben az ő általuk megálmodott jövőben a kislányok már 10 évesen imádnak főzni, készpénzzel fizetnek a boltban a helyi gazdák termékeiért, és mindig arról álmodoznak, hogy egyszer majd anyák lehetnek.

Bódog Bálint
belföld

Miért ilyen ideges? - Állami Díszünnepség Edition

Milyen volt az állami nemzeti ünnep? Klassz.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Mától nem kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra

Főpolgármester-jelölti indulása miatt visszavonták a kinevezését.

Fődi Kitti
belföld

A Sétáló Budapest orosz szövetséget kritizáló molinója kiverte a biztosítékot az állami díszünepségen

Olyannyira, hogy egy ponton rendőrök sorakoztak fel elé, hogy elkerüljék a további balhét.

Bódog Bálint
belföld

Itt olvasható teljes hosszában Orbán Viktor beszéde

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Fődi Kitti
belföld

Rákay Philip szerint az emberek spontán tapsban törnek ki és könnyes szemmel állnak fel a Petőfi-filmen

Megrázó és könnyfakasztó visszajelzések.

Fődi Kitti
belföld

Karácsony: Ezek Putyinnak is kegyelmet adnának

A miniszterelnök többévnyi kihagyás után ismét Budapesten ünnepel március 15-én, az ellenzék városszerte, Magyar Péter zászlóbontásra készül.