Közben az újjáépítés már el is kezdődött.
A 41 éves férfi egy 15 évvel fiatalabb ismerőse nevében jelentkezett forgalmi vizsgára, de gyanús lett a vizsgabiztosnak, hogy túl profin vezet.
A szállodának közel kétszáz vendége volt, senki sem sérült meg.
A vizsgabotrány miatt kirúgott oktató megerősítette, hogy a Rahimkulov-gyerekről szólt a történet. Az anyja egy előadására is bement számonkérni, majd kezébe vette az ügyet az apa, Magyarország egyik leggazdagabb embere.
Kilométerekről látszódik a füst. A 200 vendég időben elhagyta a szállodát.
Jövő héten be is jelenthetik a kormányszóvivőt.
Az Európai Unióban egyedül Magyarországon vényköteles a sürgősségi fogamzásgátló.
A kegyelmi ügyről beszélgetett Skrabski Fruzsina filmrendező és kormányközeli influenszer Pető Attila egykori áldozattal. Pető próbálta megtudni a korábban Novák mellett tűzzel-vassal kiálló Skrabskitól, hogy szerinte a volt köztársasági elnök jó döntést hozott-e.
„A gyerekek várhatóan már 2022 nyarától felhőtelenül tudják használni” az uszodát, ígérte a térség fideszes képviselője.
A politikus szerint súlyos terheket jelent számára, hogy még nem kapta meg a beruházása után igényelt uniós támogatást.
Az Instagram-sztoriban megosztott videót azóta az énekes már letörölte, de egy rajongói oldal lementette és kiposztolta.
Az ítélet ellen sem az ügyészség, sem Sz. Szilárd nem fellebbezett. Perbeszédében ügyvédje amellett érvelt, hogy védence kóros elmeállapotú, betegsége már megvolt a gyilkosság előtt is.
Jönnek a sütögetős-sétálós-biciklizős autómentes hétvégék.
Nem bocsátják feltételes szabadságra Bene Krisztiánt, aki kórházigazgatóként maró savval öntötte le volt barátnője nemiszervét. Bene 11 évet kapott, fellebbez a végzés ellen.
A múzeumi holding után folytatódik a centralizálás, az elnök egy személyben nevezheti ki az intézetek vezetőit.