Nemrég az irodisták a gyártással azonos helyszínre kellett költözniük, ahol egy névtelenséget kérő dolgozó szerint nagyon rossz körülmények között dolgoznak.
A hangfelvételt pedig azért készítették, mert a miniszterelnöki biztos korábban letagadta Orbán Viktor előtt, hogy a testvére nála járt a vietnámi vízumok ügyében.
Körülbelül 340 millió forinttal csökkent az adózott eredmény az egy évvel korábbihoz képest, de azért nem kell aggódni a végrehajtókért.
Jövőre működési problémák lehetne a településeknél, ha finomhangolás nélkül fogadják el Navracsics új rendszerét.
Csütörtökön lesz az alakuló ülés, a momentumos képviselő nem akarja, hogy újraválasszák Hintsch Györgyöt, aki szerinte több szálon kapcsolódik a parkolási és parkbizniszek vádlottjaihoz.
Miközben a guberálók bírságot kaphatnak, ha kiszedik a kukából a kidobott palackokat.
Ezért zárták le nyáron a strandot Tihanyban.
Megváltoztatják az üzleti modellt.
Vitézy látta a MÁV terveit a járatritkításokra, ezután hívott össze rendkívüli ülést.
Az adó egy része átkerülhet a megyékhez, amik történetesen fideszes irányítás alatt állnak, a 238 milliárd visszajárhat annak, aki megvalósítja az elmaradt fejlesztés. A jövő évi költségvetést november 15-ig készíti el a kormány. Arra nem válaszolt Varga, hogy ez volt-e az utolsó szereplése miniszterként, mert tavasszal átkerül az MNB élére.
A vakcinák beszerzése folyamatban van.
Új helyre költöztették őket, ahol az egyik dolgozó szerint nagyon rosszak a körülmények. A CATL szerint ez csak átmeneti megoldás.
Négymilliót fizettek egy 18 diás prezentációért.
Orbán Viktor már meg se próbál úgy csinálni, mint aki élvezné ezt az EU nevű dolgot.
Kerekes Ildikót szombat óta kereste a rendőrség.