Szerinte a Tisza mögött most háromszor-négyszer nagyobb tömeg áll, mint az eddigi ellenzék mögött.
De nem akar Dobrev-Gyurcsány széjjelbeszélést, így nem válaszolta meg. És a többit se. Viszont elmondta, hogy a politika bonyolultabb az okostelefonnál.
A pártja honlapján rendezett szavazáson háromnegyedes többséget kapott, hogy üljön csak be az Európai Parlamentbe.
Újra akcióban a radikális vegán aktivisták!
Komjáti Imre szavainak facebookozó szocialisták tömegei adtak keretet.
Ma 35 éve, hogy Nagy Imre újratemetésén Orbán az oroszok katonák haladéktalan kivonását sürgette. Deutsch kis trükkel oldotta meg a feladatot, Orbán szóra se méltatta az évfordulót.
A gyógyíthatatlan beteg jogász szerint Isten és az emberi jog is azt mondja: szabadságot mindenkinek.
Hétfőn még az EP-lista mind a tizenkét szereplője kirepül Brüsszelbe, majd kedden eldől, felveszik-e a tiszás képviselőket a néppárti frakcióba.
Szerinte Gyurcsánynak vissza kellene vonulnia. Abból a városból írt, ahol a párt hivatalos jelöltjei elindulni sem tudtak a választáson.
Igen, igen, ha láttad a videónkat, már tudod a választ, ha nem, segít Rákay Philip volt lapja: sorsdöntő!
Szerinte Karácsonyt a saját politikai túlélése vezette, tartja, hogy ugródeszkának használja a Városházát.
A balos Mérce és a jobbos Magyar Jelen is kritikával illette a rendőrséget.
Többen is megsérültek a balesetben, a rendőrség nyomoz.
Na ennyit a nepo baby jelenségről!
Felszámolták az eddigi legfontosabb pályázati forrásnak számító Országos Tudományos Kutatási Alapprogramot, helyébe pedig a Nemzeti Kutatási Kiválósági program és a Nobel-díjas fizikus Krausz Ferencet lépett.