A PIM-et otthagyja, neki ígérte Csák az új múzeumi gigaholdingot. A múzeumoknak szerinte azt kell csinálnia, amit a miniszter mond.
Januárban 12 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, egy Nagymarosnyival kevesebben lettünk.
Egy presbiternek feddhetetlennek, megfontoltnak, tisztességesnek kell lennie. A vasárnapi istentiszteleten név nélkül jelentette be a lelkész, hogy az egyik presbiter lemondott tisztségéről.
A Magyar Narancs információi szerint egy pesti Libri üzletben az Állva maszturbálok című könyv az ajánlott könyvek kiemelt polcán kapott helyet, és a fogyasztóvédelmi ellenőr ezt a reklámtörvényben foglaltakkal összeegyeztethetetlennek vélte.
Köztük a már máshogy hívott Emberi Erőforrások Minisztériumát, amit akkoriban Balog Zoltán vezetett.
A cég szerint a támadás nem érintett személyzetre, ügyfelekre és beszállítókra vonatkozó adatokat.
Valamint a tőle származó idézetet.
5 és 80 millió forint közti összegekről van szó, egy „emberi léptékkel ki nem fejezhető tragédia” kapcsán.
A helyiek nagyjából egy hónapja szereztek tudomást az eredetileg Alsózsolcára tervezett 13 milliárd forintos beruházásról, azóta pedig a civilek és a környező települések polgármesterei is összefogtak, több demonstrációt is szerveztek és egy népszavazással szeretnék megakadályozni az akkumulátor-feldolgozót.
Több mint hétszázan írták eddig alá.
„Lehet, hogy dollárt kerestek, nem tudom”, mondta a párt sajtófőnöke.
A repülőn ketten voltak, mentősök vizsgálják őket.
Cseuz Zsolt ügyében feljelentés is született, a Fidesznek újra kell gondolnia, kiket indítanak az önkormányzati választásokon.
A kirúgott L. Simon után egy másik fideszes kultúrpolitikusra bízzák a legnagyobb magyar közgyűjteményt, jöhet az összevonás a PIM-mel.
Lassan nyolc éve épp a taxisok lehetetlenítették el, most az ő együttműködésükkel tér vissza a magyar piacra az autómegosztó.