A Kúria elnöke soron kívüli vizsgálatot rendelt el.
Az egyetem azt közölte a 444-gyel, a gyerekek bántalmazását és az ellenük elkövetett visszaélés minden formáját elítélik.
A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének kegyelmébe a köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter bukott bele, eközben az illetékes törvényszék jövő héten a pedofil igazgató feltételes szabadlábra helyezéséről dönt.
Négy gyermekvédelemmel kapcsolatos tantárgyat is oktat a Pázmányon Csókay László, aki a bicskei gyermekotthont fenntartó fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője volt az első, 2011-es bejelentés idején. Csókay azóta is úgy nyilatkozik a pedofil volt igazgatóról, mint egy jó gyermekvédelmi szakemberről.
Az amerikai erők a fejlett folyami hajók használatára képzik ki Szentesen a magyar katonákat.
Tízmillió forintra büntették a Müller Cecília vezette NNGYK-t.
Nem a jobb gyermekvédelmi rendszerért menetelnek.
A volt gyermekvédelmi osztályvezető szerint külön kell választani Vásárhelyi János „szakmai hozzáértését” és „személyisége defektusát”.
Elsőként egy hosszú posztban írja le, hogyan és miért robbantotta ki a botrányt.
Korábban a bíróságnak azt mondta, adott be K-vitamint a gyereknek, miután nem volt biztos benne, hogy a szülők adtak neki. Azonban nem először hazudna, korábban majdnem 3 évre tiltották el praxisától.
A bíróság attól tart, hogy a turistaként Magyarországra érkező nő megpróbálhat elszökni a büntetés elől.
Az esetet sokáig megpróbálták eltussolni.
Ezt már a falu polgármestere is megjósolta. „Ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi köze hozzá, és népszavazást sem lehet kezdeményezni a kormánydöntés ellen” – mondta Kőnig Ferenc.
Előkerült egy 22 éves videófelvétel.
Összefogott hat áldozat, hogy megjavítsák a gyermekvédelmi rendszert. Először szakemberekkel akarnak beszélni, és csak utána vonnák be a politikát. Egyelőre az is kérdés, hogy a társadalom egyáltalán tisztában van-e a bántalmazás fogalmával.