A kormány megvonná a zöld rendszámmal járó kedvezményeket a plug-in hibrid autók tulajdonosaitól.
Befolyással üzérkedés miatt, hogy elindulhasson ellene a büntetőeljárás.
A történész szerint életszerűtlen a történet, amit Sulyok Tamás új államfő megpróbál elhitetni az apjáról.
Mert ennek az eredetije az ő jelmondatuk, ami szabadalmi jogvédelem alatt áll.
Azt mondta, leállítani nem tudja az építkezést.
A párbeszédes politikus szerint a fociultrákat „egytől egyig életfogytiglanra kellene lecsukniuk”, ha ennyire veszélyes dolog a pirotechnikai eszközök használata.
A szigetszentmiklósi MSZP elnöke kezdeményezi, hogy azonnal vonják vissza a díját.
Soha nem is akart, csak azért írta ki a posztot, hogy pénzt gyűjtsön egy rákos kollégája számára.
Az alkalmasságiról szóló új rendelet csak a közalkalmazotti jogállású munkavállalókra érvényes.
A kegyelmi botrány egyik főszereplője arra hivatkozva, hogy egy egyházi rendezvényen vannak, nem válaszolt egyházi ügyeket firtató kérdésekre.
Ami az energetikai együttműködést illeti. Miután két év alatt csak a gázszállításon 564 milliárdot buktunk.
De meglett a tettes.
A cég 2018-ban indult Magyarországról. Több országban működik, nálunk most már nem.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat bemutatott egy új csalástípust és adott néhány tanácsot.
Az idei volt az első március elseje, amikor a fővárosban nem hűlt 10 Celsius-fok alá a levegő.