belföld

Schmidt Mária: Szájer József kiváló képességű, kipróbált harcos, akinek helye van a közösségünkben

Rendesen megtámogatják ezt a nagy visszatérést.

Mészáros Juli
belföld

Ismét meghosszabbították a veszélyhelyzetet Magyarországon

Lassan öt éve rendkívüli jogrendben élünk.

Mészáros Juli
belföld

Pert nyert Koczka matektanár a Rogán-féle titkosszolgálat ellen, így talán majd megtudhatja, miért jelentett nemzetbiztonsági kockázatot

A pápalátogatáskor szeretett volna önkénteskedni, de nem engedték. De azt sem árulták el neki, hogy miért. Soha semmit nem követett el, viszont részt vett a pedagógustiltakozásokban.

Szily László
belföld

Ezzel pakold tele a táskád: beszélgetős könyvvel jelentkezik Szájer József

Négy éves kihagyás után Szájer Schmidt Mária alapítványán keresztül tér vissza a közéletbe. Visszatérését egy másik, szintén Schmidt által igazgatott alapítvány által kiadott könyvvel is aláhúzza.

Bódog Bálint
belföld

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen a hulladékkezelésünk miatt

A magyar kormány többek között az otthoni komposztálás ösztönzésére sem hozott intézkedéseket.

Fődi Kitti
belföld

Erős szúrós szag miatt kiürítették a Pesti Magyar Színház épületét

Elővigyázatosságból 16 színházi dolgozót szállítottak kórházba megfigyelésre.

Fődi Kitti
belföld

Álhírellenes harcunk és Gulyás Gergely magyarázkodása a Vitézy–Lázár páros miatt a kormányinfón

A Védelmi Beszerzési Ügynökségtől ellopott adatokról és Észak-Koreáról is kérdeztük Gulyást Gergelyt, videón a nekünk jutott kilenc perc.

Haász János
belföld

Eljárást indított a médiahatóság a Magyar Péter péniszét mutogató híranyag miatt

A TV2 Tények október tizedikei adásában híranyagnak álcázva több mint kétperces blokkban mutogatták a Tisza elnökének igazgatását.

Solti Hanna
belföld

A babaváróra emlékeztet a kormány új munkáshitel-tervezete

A most megjelent részletszabályok szerint a maximum négymillió forintos kölcsönt csak egyszer lehetne felvenni, a futamidő fixen tíz év, a fennmaradó tartozást a háromgyerekeseknek vissza nem térítendő támogatás formájában engednék el.

Solti Hanna
gazdaság

Titkos anyagokat lophattak el a Védelmi Beszerzési Ügynökségtől

Ismeretlen támadók ellophatták a Védelmi Beszerzési Ügynökség összes anyagát, a rendszert zárolták, és ötmillió dollárt követelnek azért, hogy ne publikálják a dokumentumokat.

Takács Lili
belföld

Gulyás: Senki se fogadjon nagy összegben arra, hogy a Pénzügyminisztérium fennmarad

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter tájékoztat a szerdai kormányülésen történtekről.

A kormány ráeszmélt, hogy lakhatási válság van, de a rászorulók helyett az építőipari beruházókat támogatja

A Habitat szerint itt az ideje lakóparkok helyett megfizethető bérlakásokat építeni, de félő, hogy végül rózsadombi építkezésekre adják a közpénzeket.

Kolozsi Ádám
belföld

Verőcei hajótragédia: a szállodahajó cseh kapitánya ellen megszüntették az eljárást

A motorcsónak elhunyt vezetőjével szemben még nem zárult le a vizsgálat.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A Magyar Jelen közzétett egy felvételt, melyen egy ismeretlen férfi arról beszél, hogy 16 évesen pénzért szexelt Lakatos Márkkal

Korábban Ábrahám Róbert is hasonló felvételt tett közzé, abban az ügyben nyomozást indított a rendőrség. Lakatos akkor visszautasította a vádakat.

Rovó Attila
belföld

Száműzik a mogyorót, a diót és a szezámmagot a közétkeztetésből

Február 9-én lép életbe a változás.

Windisch Judit
belföld