Helyére egy tábornokot nevezett ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A távozókat átmenetileg sem tudják pótolni.
Nem is tárgyaltak a zsarolókkal.
Még több pénzt ígér a kormány a sportra, új sportágak jönnek be a kiemelten támogatott körbe Párizs után.
Korábban inkább lemondtak 75 milliárd forintról, csak nehogy a civilek oszthassák el a támogatásokat.
Nem oda költözött, ahol Novák Katalin is lakott.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a tanárt kiskorú veszélyeztetése miatt.
Klaus Mangold, az ismert-hírhedt lobbista „a magyar–német gazdasági kapcsolatok erősítése és fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként” vehette át a kitüntetést.
Három rövid mondatban kommentálta a vele kapcsolatos híreket a minden papi tevékenységtől eltiltott budapesti plébános, akinek az ügyében a rendőrség is nyomoz.
Pom Pomot nem bántották.
Hiába hívtak mentőhelikoptert, nem tudták megmenteni az életét.
Így látja Pintér Sándor miniszter, akit a parlament népjóléti és rendészeti bizottsága is meghallgatott csütörtökön.
Purparlé Győrben.
Már tavaly decemberben megírtuk, hogy Nagy célja a teljes védelmi ipar kontrollja. Mostanra lényegében sikerült ezt megszereznie.
Az MKOE tapasztalatai szerint az állampolgárok még az authentikátor kifejezést se értik, a QR kódos regisztrációt pedig bonyolultnak, érthetetlennek tartják.