A DK feljelentést tesz az ügyben.
„Hogy is mondta a miniszterelnök? A településeknek joguk van az önvédelemhez. Nos, Budapestnek is.”
A Fidesz XV. kerületi politikusa, és a tavalyi önkormányzati választáson el is indult ott a polgármesterségért, de veszített.
Karácsony Gergely mutatott be erről videót.
A helyben sütés több helyen fokozatosan megszűnik.
„Az előadóművésztől nincs okunk elnézést kérni, ezt nem is tettük meg” – írja a police.hu.
Ne hagyd szarban Terézvárost! szlogennel indít kutyakampányt a VI. kerület. Százezres bírságokat is kiszabhatnak ürülékért.
Az MVM a kormány segítségével – a határidők utolsó pillanatos tologatásával – bújik ki a terület megtisztítására vonatkozó kötelezettsége alól. A költségek akár a 40 milliárd forintot is elérhetik, a szennyezés a budapesti ivóvízbázist fenyegeti.
Talán a legnagyobb szemétkupac a leégett Budapest Sportcsarnok törmeléke, amit a kormány Rákosrendezőn tett le. A törvény pedig azt mondja: a szennyező fizet.
„Ahogy az várható volt, beindult a kormányzati úthenger Rákosrendező ügyében, propagandástul, kormányostul, fideszestül.”
A miniszter szerint „a területről a hulladékot az új tulajdonosnak úgy, ahogy ezt az arab befektető megtette volna, az adásvételi szerződés megkötését követően azonnal meg kell kezdeni elszállítani.”
Nagy-Budapest külvárosaiból hozzák be az utasokat.
A vételár harmadik részletével ráérnek 2039-ig.
A főpolgármester szerint ezt azonban nem fogják hagyni.
A főpolgármester szerint nagy kérdés, hogy sikerül-e megállapodni a kormánnyal.