Több mint 15 ezer utas járt pórul.
Budapest főpolgármestere szerint félelemkeltéssel nem lehet elérni az emberek együttműködését.
Este kilenc órára teljesen kiürült a belváros.
A főpolgármester szerint a kormány helyett elvégzett munkájukra kioktatás és félrevezetés a válasz a Nemzeti Népegészségügyi Központ részéről.
November 29-ig lehet még kölcsönözni és visszavinni a közösségi kerékpárokat.
Kérésüket a közvélemény-kutatások szerint a budapestiek mintegy 60 százaléka támogatná is.
A kerületi vagyonkezelő korábban azt mondta, elméleti lehetőségük lenne, hogy ne lakoltassák ki a tartozását törlesztő családot, de indoka nincs.
Ha tavasszal megérdemelt volt a figyelem, most egyenesen kötelező, érvelt a főpolgármester.
Az Andrássy út világörökségi terület, ahol 2012-ben műfüvet fektettek le, de a főváros vezetése szerint ennél többet érdemel.
A vagyonkezelő szerint elméleti lehetőségük lenne arra, hogy ne lakoltassanak ki egy férfit és idős édesanyját, de nem állítják le a folyamatot.
Jövőre már a konkrét elképzelésekről is megkérdezik az embereket.
A kormány egyelőre nem adja oda a Lánchídra beígért hatmilliárdos támogatást.
Ígérik, csak akkor indulnának el az építkezések, ha a terveket a főváros is jóváhagyta.
„Október 23-án délután jelentkeztek a tünetek, tipikus, tüdőgyulladásra utaló jelek” – írta Józsefváros polgármestere, akiről azóta kiderült, hogy nincs tüdőgyulladása.
Karácsony Gergely főpolgármester elődjét is meghívta az ünnepségre, de Tarlós István nem tudott eljönni.