Még Tarlós István főpolgármestersége idején váltották le a fővárosi patkányokat 47 éve irtó vállalatot, de a nyertes konzorcium ajánlatát a bíróságok szerint érvényteleníteni kellett volna.
Mindenki maradjon otthon.
Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester kiállítást nyitott meg a turulról, amivel elindult a felállítása óta vitatott emlékmű átalakítása.
Azokról a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakásokról van szó, amik a Duna partján, a Várnegyedben és az Andrássy úton, azaz világörökségi helyszíneken találhatóak.
Hónapok, évek óta parkolnak elhagyatott kocsik a XIV. kerületben, és még csak nem is lopott kocsikról van szó.
Most ennyi jutott.
A hátralévő kisebb munkák a szegélyeket érintik.
Érvényesítenék az S&B-vel szemben azokat a felmerült költségeket és károkat, amiket a német cég az AFC Projekt megvalósításakor a BKK-nak okozott.
A luxusautó sofőrje még akkor is feljelentéssel fenyegette a mentősöket, amikor már el tudtak állni az útból a mentőautóval.
Utoljára szeptember 18-19-én lesz autómentes a rakpart, használják ki!
Az idézetek a hatalomgyakorlásról, a szolidaritásról, illetve a járvány utáni újjáépítésről szólnak.
Ez a főváros utóbbi 100 évének legjelentősebb vasúti fejlesztése.
Már a fideszes kormányhivatal is hümmög.
Azt ígérik, a felújítás során figyelnek a természeti értékekre.
Főleg az autósok idegesek, és látványos, hogy a kormánypártiakat minden jobban zavarja.