bűnügy

13 év börtönre ítélték a zalai férfit, aki megfojtotta és elásta unokahúgát

Korábban pénzt és cigit adott a lánynak a szexért.

Urfi Péter
bűnügy

Csak felfüggesztettet kapott a diákjainak szexuális ajánlatokat tevő soroksári tanár

A vádirat szerint azt mondta, hogy szexuális szolgáltatásért cserébe jobb jegyet lehet kapni. A tanárok nem mertek szólni, mert a zaklató apja az igazgató.

Urfi Péter
bűnügy

M. Richárd gyorsított a baleset előtt

És szerinte butaság volt, hogy 2015-ben belerúgott egy biciklisbe, akinek azt is mondta, hogy 'az életed nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin'.

Horváth Bence
bűnügy

Három embert vert agyon egy rákóczifalvai férfi, mert szidták az anyját

Kettőt aztán ki is fosztott.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Megfenyegette a feleségét, hogy elvágja a torkát, 361 SMS-ben is zaklatta, de csak pénzbüntetésre ítélte a bíróság

400 ezer forint.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Rejtett kamerákkal kukkolták a vendégeket egy balatonboglári apartmanházban

A ház tulajdonosát őrizetbe vették a somogyi rendőrök.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Költségvetési csalás miatt ítélték el a pécsi Fidesz egykori botrányhősét, Fodor Ibolyát

800 ezer forint bírságot kell fizetnie a korábban sikkasztás miatt elítélt képviselőnek.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Lopott robogóval mentek robogót lopni

Tetten lettek érve.

Herczeg Márk
bűnügy

Felmentették a hamis vád alól a férfit, aki feljelentette a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét

A feljelentésében ő azzal vádolta a vezetőt, hogy szabadságnak könyvelte az intézet lakóinak szökését.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Gazdája szedte le a rottweilert a hároméves kislányról

A férfi szerint semmilyen előjele nem volt a támadásnak.

Botos Tamás
bűnügy

Andrásék kölcsönkérték, aztán elfelejtették visszavinni a Ferrarit

Meg még 18 másik autót, 1 motort, 7 kamion, és 2 hajót.

Botos Tamás
bűnügy

Két lányt bántalmazott a fesztiválon

Egy balatonfűzfői rendezvényen előbb barátnőjét lökte meg, majd a lány segítségére siető másik embert is megütötte.

erdelyip
bűnügy

Vádat emeltek a soroksári futónő hat évvel ezelőtti meggyilkolása miatt

A gyilkossággal gyanúsított férfi életfogytiglant is kaphat.

erdelyip
bűnügy

Bankrablással gyanúsítják az ózdi férfit

Két hét alatt két pénzintézetet rabolhatott ki.

erdelyip
bűnügy

Saját fájdalomcsillapító tapaszát tette gyerekére az esztergomi anya, a gyerek majdnem belehalt

A kiérkező mentőorvosnak sem mondta el, hogy mi történt.

erdelyip
bűnügy