Az intézetben is el kellett különíteni, mert megfenyegette a társait.
Meg akarta büntetni.
Mivel a tokaji férfi beállva vette át a szállítmányt, a különbség sem tűnt fel neki.
Évek óta bujkált ismeretlen helyen, mire a magyar rendőrök ráakadtak.
A rendőrök mentettek meg az állatokat.
A brit Jen Haynes disszociatív identitászavara azért alakult ki, mert az apja hét éven át megerőszakolta és kínozta. Több mint kétezer személyisége közül hat tanúvallomására azért volt szükség, mert csak ők emlékeztek az átélt borzalmakra.
Miközben plakátot szereltek egy villanyoszlopra. De nem politikai okból tette. A rendőrség nyomoz. Az aktivisták szerint a puska meg volt töltve és ki volt biztosítva.
72,5 millió forintnyi eurót csaltak ki hackerek egy cégtől, akiknek sikerült az egyik cégvezető hangját reprodukálni.
A 35 éves férfi nem tudta elviselni, hogy a nő kérdőre vonja, inkább lelőtte.
Előfordult, hogy az édesanyját egy gyermekmondóka ritmusára rugdosta.
Már két éve menekült a törvény elől, most a rejtőzködés legkényelmesebb módját választotta.
Ő maga hívta a rendőröket, azt mondta, a gyilkosságnál használt 9 mm-es fegyvert „a közelben, az út mentén találta”. Az apja, három testvére és a mostohaanyja volt az áldozat.
Nem tűnt gyanúsnak.
A gyermek koponyasérülést szenvedett, maradandó fogyatékossága lett a bántalmazás következtében.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az Iszlám Állam egykori tagjára tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kér.