bűnügy

Vádat emeltek a hódmezővásárhelyi tanár ellen, aki eltörte egy diákja kezét

A férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolják.

Horváth Bence
bűnügy

Illegális gyorsulási versenyen induló autókra vadásztak a rendőrök Budapesten

Több mint 300 autót vizsgáltak át péntek éjjel.

Horváth Bence
bűnügy

Menet közben rúgta ki az élettársát az autóból

A férfi ezután elmenekült, de elfogták.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy New Jersey-i férfit azzal gyanúsítanak, hogy bosszút állt a farmereken, akik nem hagyták, hogy szexeljen az állataikkal

A sértett férfi kiszúrta a gazdák kerekeit.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Letartóztatták, bilincsbe verték, zárkába dugták, majd kitoloncolták Hamvai PG-t Amerikából

Egy ottani magyar jelentette fel az itteni magyar DJ-t.

Szily László
bűnügy

Kapitányságról kapitányságokra utazik a feljelentés az ukrán határ menti gyanús névjegyzékek ügyében

Megyei szintről városira küldték az MSZP feljelentését. Mire érdemben elindul a nyomozás, addigra vége lesz a választásnak.

Magyari Péter
bűnügy

A "legdrágább dugattyús egymotoros" tűnt fel a Borkai sztoriban

A Borkai-ügy legfrissebb fejleményei: a szivárogtató szerint a győri polgármester gyakran repült egy, Somogyi János cége által birtokolt kisrepülővel. Somogyi neve már a nagy vagyonokat megalapozó audis ingatlanügyletben felmerült, Borkai fia is olyan cégnél ügyvezető, ami kötődik az üzletemberhez.

Király András
bűnügy

A pénz miatt ölték meg VV Fannit

Vádat emelt az ügyészség.

Botos Tamás
bűnügy

A bíróság 15 évre súlyosbította annak a férfinak az ítéletét, aki megkéselte az élettársát és anyósát

Korábban már 2 évre elítélték, mert részegen megverte az asszonyt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Már szerdán összeverekedtek a magyar és a horvát huligánok Splitben

Egy magyar megsérült, egy másikat őrizetbe vettek a rendőrök.

Király András
futball

A 24.hu szerint Simonka György a NAV nyomozóit és cége felszámolóit is megvesztegette

Két részletben küldött húszmillió forintot a vizsgálat leállításáért, de a jelek szerint rossz embert vesztegetett meg.

Király András
POLITIKA

Horvátországban is feljelentést tesz Borkai ügyében a Jobbik

Arra kíváncsiak, hogy Borkaiék megsértették-e a kábítószerrel és prostitúcióval kapcsolatos horvát törvényeket.

Horváth Bence
bűnügy

Nagy ötletnek tűnt rácsimpaszkodni a vasúti átkelő sorompójára, de valójában nem volt az

Nem elég az ütés, a siófoki eset elkövetőjét még a rendőrség is keresi.

Horváth Bence
bűnügy

Lelőttek két embert egy német városban

Egyelőre nem tudni, hány elkövető volt, de legalább az egyikük terepszínű ruhát viselt.

Horváth Bence, Szurovecz Illés
bűnügy

Egy szőci férfi rendszeresen megverte az élettársát, végül egy disznóvágáson minden előzmény nélkül le is szúrta

A nőt életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Herczeg Márk
bűnügy