2025-ben jogerősen elítélték, de nem vonult be a börtönbe és Dubajba menekült. A 90-es évek alvilágának ismert alakja volt, 2006-ban 12 év fegyházra ítélték a kecskeméti maffiaperben. Koronatanúként segítette a rendőrséget a kilencvenes évek megoldatlan emberölési ügyeiben.
A tolvaj kihúzta a konnektorból, aztán elfutott.
Szerinte ezen emberek szavának a magyar igazságszolgáltatás szervei is bedőltek.
A HVG úgy tudja, hogy többen vádalkut köthettek az ügyben, aminek már legalább négy szála van.
A kétmilliárdos vesztegetési ügyben rácsok mögé kerül volt MSZP-s és momentumos pártigazgató, egykori fideszes alpolgármester is.
Őrsi Gergely és Láng Zsolt is előzetesbe kerülhet.
Molnár Zsolt, Őrsi Gergely, Láng Zsolt, Ceglédy Gergő, további fideszesek, MSZP-sek és momentumosok.
Szórakozásból.
A keddi, több önkormányzatot érintő akció során volt szocialista és fideszes képviselőket is előállítottak a hatóságok.
Több mint fél évvel Fürst szökése és egy hónappal a Fidesz választási veresége után.
Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, valamint kábítószer birtoklás és fogyasztás miatt emeltek vele szemben vádat.
Egy kőbányai, többszörös gyilkossági kísérletről számolt be az ügyészség.
Az ügyvédje megerősítette, hogy az akció hátterében egy parkfenntartási ügy áll.
Ez volt az Europol harmadik összeurópai akciója, most a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala is részt vett a műveletben.
Az egyik nőt a salgótarjáni buszpályaudvaron követte majd támadta meg, a másikat egy ismerőse házában bántalmazta.