bűnügy

Börtönbüntetésre ítélték a nevelőanyát, aki súlyosan bántalmazott és éheztetett két kiskorú gyereket

Egy kétéves és egy kilenc hónapos gyerekkel kegyetlenkedett.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Ukrán nyelven megírt, AI-generált bombafenyegetést kapott hét iskola és kilenc közintézmény

A rendőrség szerint valószínűleg egy helyről származnak a fenyegető elektronikus levelek. A kormánypárti médiához „kiszivárgott” szöveget leellenőriztük, az szinte egy az egyben AI-tartalom.

Jelinek Anna
bűnügy

A rendőrök mellett hajtott át a piroson, majd 120-szal menekült előlük egy férfi a békéscsabai belvárosban

Az elején még megúszhatta volna pénzbírsággal és pár büntetőponttal a dolgot, végül megbilincselték és előállították.

Jelinek Anna
bűnügy

Német ölt németet Pacsán

Nyolc centiméter pengehosszúságú, összecsukható késsel.

Gazda Albert
bűnügy

Rabok ürítik ki a Szőlő utcai javító épületét, a BM nem kéri az értékes ingatlant

A 444 úgy értesült, hogy a tisztasági festést is a fogvatartottak végzik, a büntetés-végrehajtás munkatársainak felügyelete mellett.

Bábel Vilmos
bűnügy

Elvették a pénzét, dolgoztatták, bántalmazták: emberkereskedőket tartóztattak le Fejér megyében

A nőnél a vele való bánásmód és az átélt traumák maradandó személyiségtorzulást eredményeztek.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Szomszédját megfenyegető, majd lövöldöző férfit fogtak el Balatonszepezden

A rendőrség lezárta a környéket, végül a TEK fogta el a 60 éves férfit. Az esetben senki sem sérült meg.

Benics Márk
bűnügy

Szőlő utcai botrány: Juhász Péter Pálról az ügyészségre is érkeztek bejelentések, azokkal sem történt semmi

A legfőbb ügyész a korábban eljárt hatóságok esetleges mulasztásairól is írt írt. Közben 11-re nőtt a Szőlő utcai gyanúsítottak száma.

Benics Márk
bűnügy

Egy éve történt a nőgyilkosság, ami rámutatott a rendszer tarthatatlanságára

M.-et a volt férje ölte meg. Ma este a háza előtt tartanak megemlékezést.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Halálra késeltek egy férfit Debrecenben

Egy férfi rátámadt élettársára és annak férfi ismerősére, aki a helyszínen meghalt.

Benics Márk
bűnügy

Több mint ezer liter pezsgőt, rendszám nélküli Porschét, Mercedest és Audit találtak egy nyírségi faluban

Felmerült a gyanú, hogy az autók egy része lopott lehet.

Mészáros Juli
bűnügy

Hibásan azonosított egy fiatalt a rendőrség arcfelismerője, akit ezért bolti lopással gyanúsítottak meg

A 19 éves fiatal az eset idején Palermóban nyaralt.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Újranyitották a Marilyn Manson elleni szexuális zaklatási ügyet a bíróságon

Az énekes egykori asszisztense azt állítja, hogy Manson szexuálisan bántalmazta őt, amikor 2010 és 2011 között a Manson Recordsnál dolgozott.

Székely Sarolta
bűnügy

Egy borsodi faluban 20 ezer forintot ért egy szavazat a polgármester-választáson

A megvett választóknak azzal kellett igazolnia a megfelelő jelöltre leadott szavazatot, hogy a személyi igazolványukkal együtt lefényképeztették velük a szavazólapot.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Így húzták le a 444 olvasóját a Tarr Béla 600 millió forintos végrendeletéről szóló, Facebookon terjesztett kamucikkel

„Megfogott, amit írtak, hogy Tarr Béla éveken át egy AI-ra alapozott befektetési szolgáltatónál fialtatott egy kisebb összeget úgy, hogy ezzel neki semmi tennivalója nem volt.”

Szily László
bűnügy