Az interneten árult, de a kifizetett termékeket nem küldte meg.
Az Orczy téren került szóváltásba egy társasággal.
Az összezártság miatt nem csak több lett a bántalmazás, de az esetek súlyosabbak is.
Maga kéri mentelmi joga felfüggesztését, hogy az igazságszolgáltatás előtt tisztázhassa magát.
Volt férje is, de mind a 3 gyereke az agyonszúrt embertől származott.
Az övét rongálás miatt.
Vesztegetési ügyben merült fel a fideszes országgyűlési képviselő neve.
A 25 éves zuglói nőt letartóztatták.
Az Operatív Törzs figyelmeztetése szerint a kártékony programot helyi kórházak nevében küldött mailekhez csatolják.
María Elena Ferralt korábban egy helyi politikus is megfenyegette.
A tolnai férfi kihallgatását követően – még a hazafelé úton – további bűncselekményeket követett el.
Már több tanút kihallgattak, adathordozókat foglaltak le.
De kijárási korlátozások miatt kéri, hogy elsősorban telefonon vagy e-mailben keressék fel az áldozatsegítő központokat.
A megfullasztott csecsemőt egy hete rejtethette el otthona udvarában.
A kiállítást a járvány miatt már korábban bezárták, de a betörők így is bejutottak az épületbe.