bűnügy

Százmilliókat csalt ki egy VI. kerületi kulturális intézménytől, majd egy állami hivatalnál próbálkozott

Az erdélyi férfi egy román cég számlájára utaltatta át a pénzt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A saját fiával kézbesíttetett drogot egy férfi Békés megyében

A gyereknek azt mondta, porcukor van a kis csomagokban.

Neuberger Eszter
bűnügy

Egy 2009-es gyilkosság gyanúsítottját fogták el a rendőrök

11 éve eltűnt egy férfi Csongrádból, és nem találták meg. Most derült ki, hogy megölhették, és meg is lett a feltételezett tettes.

Herczeg Márk
bűnügy

Nyomozást indítanak az MSZP ellen rémhírterjesztés miatt

A párt által készített videóban egy magát mentősnek kiadó nő azt állította, hogy 10-ből 9 kórházból hazaküldött beteg meghalt.

Fődi Kitti
bűnügy

Nem tűnik úgy, hogy olyan hatalmas rémhírterjesztések folytak volna az országban május közepéig

Mármint egyszerű állampolgárok részéről. 90 rémhírterjesztés miatt indult eljárás, összesen 9 embert hallgattak ki, 61 eljárást zártak le, ebből 2 jutott el vádemelési javaslatig.

Herczeg Márk
bűnügy

A kormány szigorítaná a feltételes szabadon bocsátást

Erről törvényjavaslatot nyújtottak be. Az a cél, hogy a győri kettős gyerekgyilkossághoz hasonló tragédia ne fordulhasson elő újra.

Herczeg Márk
bűnügy

Környezetkárosítás miatt folyik nyomozás a Mátrai Erőmű vízszennyezése ügyében

- válaszolta Korózs Lajosnak Polt Péter.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Publikálták a videót arról, ahogy egy közlekedési rendőr hat lövéssel megölte a fegyvertelen, fekete Maurice Gordont

Órákon belül háromszor is dolga volt a rendőrökkel, mert egyszer lerobbant, kétszer pedig gyorshajtott. Az utolsó után a rendőrautóban várta az autómentőt, amikor kiszállt, konfliktus támadt, a rendőr pedig közvetlen közelről hatot lőtt a férfibe.

Szily László
bűnügy

1,25 millió dolláros óvadékot szabott ki a bíró Derek Chauvin-ra

Ő az az exrendőr, aki 9 percig térdelt George Floyd nyakán. Ha bevállal pár feltételt, 1 millió fejében szabadulhat.

Szily László
bűnügy

Újabb 11,8 milliárd forint megy el „kormányzati kommunikációra”

Repülnek a milliárdok, ki tudja, hol állnak meg.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Elég volt egy kattintás a rossz helyre, és egy család minden megtakarítását ellopták az adathalászok

Egy gyanúsan olcsó budapesti lakásról emaileztek az eladóval, aki kémprogramot is küldött a fotók mellé.

Urfi Péter
bűnügy

2000 kiló kokaint adtak fel egy magyar cég nevére

Banán között lapult az 50 milliárd forintot érő szállítmány, de a rotterdami a rendőrök megtalálták.

Magyari Péter
bűnügy

Négymillióval nyúlta le a keresztanyját egy 60 éves nő, mert azt gondolta, úgyis meg fog halni a kórházban

Nem halt meg, viszont megnézte a számlakivonatot.

Szurovecz Illés
bűnügy

Pedofilhálózatot számoltak fel a németországi Münsterben

Négy férfit azzal gyanúsítanak, hogy videóra vették, amint egy 5 és egy 10 éves fiút molesztálnak egy nyaralóban.

Tbg
bűnügy

Egyre több a magyar áru az amfetaminpiacon

Idén már a második nagy laborra bukkantak a rendőrök, fegyvereket is találtak.

Tbg
bűnügy