Egy daganatos betegségben szenvedő német állampolgárságú török férfi végzett korábbi pártfogoltjával, mert az nem akart segíteni neki a bajban.
Szúrópróbaszerű ellenőrzés volt.
A hitelből vásárolt árucikkeket pedig eladták, ezen nyerészkedtek.
Bróker Marcsi ügyét kedden tárgyalta a Szolnoki Törvényszék.
A kihallgatásán azt mondta, azt hitte, a felesége a kiválasztott ingatlanokban van, csak az ott lakók átverik őt, amikor ezt letagadják, ezért okozott tüzet.
A rendőrök elfogták a 49 éves férfit.
Még egy embert keresnek, de a görög kormány részleteket nem árult el.
A pénzt kivették belőle, keresik az elkövetőket.
A három kazincbarcikai nő alig költött a zsákmányból, máris elfogták őket.
Parádés indoklással szüntették meg a nyomozást a Dunakanyar leplezetlen SS-rajongói ellen. A “nácik vagyunk, indul a vonatod” megjegyzés a rendőrség szerint “kisebb szóváltás”.
Az áldozatnak még a haja is kihullott. A bántalmazó férj ellen már vádat emeltek, de szabadlábon várja a tárgyalást.
Hadházy Ákos szerint ez a modell hasonlít ahhoz, ami Boldog István körzetében is működött.
A TEK elfogta.
Négy óra alatt négy liter bort ittak, aztán összevesztek. Gyilkosság lett a vége.
Első fokon csak négy év fogházbüntetést kapott.