Az életüket tönkretette a hazugság.
A 28 éves férfi segítségnyújtás nélkül menekült a halálos baleset helyszínéről, ezért az ügyészség szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.
Az 55 éves férfi ölhette meg a szilveszterkor holtan talált nőt.
Aki ellen amúgy felfegyverkezve elkövetett rablás miatt folyamatban volt egy eljárás.
Még a csípős paprikánál is pszichoaktívabb szerekkel kereskedtek.
Eldurvult egy vita.
Lackner Csaba ügyével ugyanez a helyzet.
Napi 5 kuncsaftot kellett vállalniuk az áldozatoknak, aki ellenkezett, azt bezárták.
Közfeladatot ellátó személy elleni emberölés kísérlete a gyanú.
A rendőrség szerint machetével ölte meg a nőt, akivel szomszédok voltak. Azt egyelőre nem tudni, miért.
Az autó vezetője részeg lehetett. Egy 29 éves férfi a helyszínen meghalt, egy 26 éves nő pedig megsérült.
A 22 éves K. Dánielt 24 óra alatt elfogták.
Hogy a három gyerek is a lakásban volt-e, nem tudni.
A rendőrségre reggel érkezett bejelentés arról, hogy egy oroszlányi lakásban egy női holttestet találtak.
Az unokáját keresték a házban, ekkor történt az incidens.