bűnügy

Mészáros Lőrinc évtizedes barátjának közeli munkatársa vehette meg Rogán Antal Pasa parki lakását

Mészáros Katalin Vida József több cégében is vezető pozíciót tölt be. Vida házába még Mészáros Lőrinc vezette be a gázt, a bankja hitelezte Mészáros vállalatbirodalmának egy részét.

Király András
POLITIKA

Jogerősen elítélték Balla Irma gyilkosát

A Debreceni Ítélőtábla 15 év fegyházbüntetésre ítélte.

Király András
bűnügy

Kristálymetet árult az iskola tanulóinak és azt hirdette, a kábítószerezést a Korán sem tiltja

Két hónapon át volt szökésben az iszlám vallást megreformálni igyekvő imám.

Tbg
bűnügy

Kórházba került a gyerek, miután megverte az apja Mezőberényben

A 32 éves férfit, aki a gyerek anyját is bántalmazta, őrizetbe vették.

Tbg
bűnügy

Gyanúsított lett a vadhajtásokos B. Zsolt, aki Hont Andrást lökdöste a Fidesz tüntetésén

A kormánypárti aktivistát garázdaság megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Horváth Bence
bűnügy

Polt Péter az OLAF főigazgatójával találkozott

A magyar ügyészség szerint az együttműködés további elmélyítése volt a téma.

Horváth Bence
bűnügy

Petícióval tiltakoznak az oroszok, hogy ne ítéljék el az apjukat megölő három lányt

Apjuk éveken keresztül szexuálisan bántalmazta őket.

Fődi Kitti
bűnügy

Lehányták a csepeli Wass Albert szobrot

Feljelentés, kameratelepítés, külön figyelem.

Botos Tamás
bűnügy

Garázdaság miatt állították elő a gyűlölet elleni tüntetésen

S. Ferenc leütötte az egyik ellentüntetőt csütörtök este.

Botos Tamás
bűnügy

Gazdájukra sem hallgattak: az utcán marcangolt két kutya egy nagykanizsai nyugdíjast

A 82 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Botos Tamás
bűnügy

Feketének álcázva magát rabolt ki egy bankot egy amerikai férfi

Új rejtőzködési technika.

Fődi Kitti
bűnügy

Mezítláb, hóna alatt több kiló droggal próbált elmenekülni a díler

Nem jutott messzire.

Botos Tamás
bűnügy

Jogerősen is felfüggesztett börtönt kapott Alsószentmárton polgármestere, aki a feleségét szerződtette le a hivatal takarítására

A nő a a munkát napi két munkaórában végezte el, de teljes munkaidős fizetést kapott érte.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Amúgy is szomorúan nézett ki ez a buszmegálló a semmi közepén, így meg pláne, hogy valaki szétbontotta

Az biztos, hogy sehogy se jó várakozni benne.

Szurovecz Illés
bűnügy

Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak a dusnoki szülők ellen, akik nem anyakönyveztették gyermeküket

A csecsemőt rendőri segítséggel vették el a hatóságok.

Botos Tamás
bűnügy