A bíróság szerint különben megszöknének.
A társaival addig nem engedték ki az áldozatot a szobából, amíg vérezni nem kezdett ütéseiktől és rúgásaiktól.
Gondatlanságból elkövetett emberölés volt a vád.
Az elkövető a nagykövetség sofőrje volt.
Pénzért cserébe hatósági védelmet ígértek.
A banki ügyintéző hibázott, az ügyfél meg hallgatott. Utóbbi ellen emelt vádat az ügyészség.
A lehető legmagasabb büntetést kapta.
Természetesen Floridában.
Gulyás Mártont is elítélték az eset miatt, ahol egy biztonsági őr az ő ujját törte el.
Ő igazolt alibit Bene Krisztiánnak, és az ügyészség annak idején az ő vallomása miatt is akarta megszüntetni a nyomozást. Mégsem indítottak hivatalból eljárást.
Ketten elismerték és megbánták a tettüket, azt mondták, nem gondolták, hogy baj lehet a fellépésükből. Ketten viszont nem ismerték el, egyikük panasszal élt a gyanúsítás ellen.
A gyár egyik építési alvállalkozójának dolgozott, állítólag csak csínynek szánta a fenyegetést.
Bekerült a szexuális bűnözők adatbázisába a 38 éves manchesteri nő, aki törökországi nyaralásra tartva támadott le egy férfit fél liter vodka után, begyógyszerezve.
Már egy másik férfival élt, amikor elhurcolták. Amikor a férfi elment érte, vasvillával és vascsővel estek a kocsijának.
A család akkor tudott kimenekülni, amikor az apát áramütés érte.