bűnügy

Angliából irányított unokázós csalásokból élő bandát fogtak el

Hétfőn három településen csaptak le a rendőrök.

Botos Tamás
bűnügy

Megöltek egy idős nőt Kiskunmajsán

Egy 75 éves helyi férfit keres a rendőrség.

Botos Tamás
bűnügy

Száznál is több agyonvert kutya tetemét ásták el a Hajdúsámson melletti erdőben

Egészen friss maradványok is voltak. Senki sem tudja, ki mészárolhatta le őket.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Egy 16 éves fiú fegyvert fogott egy kecskeméti taxisra, aki erre elvette a pisztolyt, és kiszállította a kocsiból az utasát

Nem jött össze a fegyveres rablás.

Herczeg Márk
bűnügy

Németh Zsolt szerint "megdöbbentő és sajnálatos" a Kaleta-ügy

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a testület zárt ülése után értékelte a pedofíliagyanúba keveredett volt perui nagykövet ügyét.

Király András
bűnügy

Közlekedési táblák áthelyezése és elforgatása miatt kapcsoltak le két tószegi férfit

A 27 és 38 éves helyi lakosok ellen közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

Neuberger Eszter
bűnügy

Bosszúpornóval zsarolva kényszerítette szexre 17 éves áldozatát egy 39 éves győri férfi

A lány gyakornok volt az étteremben, ahol a férfi szakácsként dolgozott.

Király András
bűnügy

Egy évig árulta 13 éves lánya testét egy kiskunhalasi férfi 5-15 ezer forintért

50 éves ismerőse fizetett neki hetente, hogy szexre használhassa a lányt. Ha ő tiltakozott, felpofozta az apja.

Neuberger Eszter
bűnügy

A magyar állam 9 millió euróért vesz wellnes központot Szlovéniában

Az eddig veszteségesen működő hotelbe futballakadémiákat álmodott meg a magyar fél.

Horváth Bence
bűnügy

Az egri bíróság nem tartotta valószínűnek, hogy a Betyársereg tagjai rasszista indítékból zaklattak volna romákat

Az Egri Járásbíróság nem akarta belekeverni a politikát az ügybe, ezért csak sima zaklatásért ítélte pénzbüntetésre a szervezet tagjait.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Megölte a lányát egy mosonmagyaróvári férfi, majd magával is végezni próbált

Eszméletlenül találták meg a házában.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Felmentette a bíróság a Prisztás-gyilkosság másodrendű vádlottját

Hatvani Istvánt korábban 15 évre ítélték.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Befagyott szélvédővel vezetett, elütött egy nőt, aztán visszament és úgy tett, mintha csak nézelődne

A debreceni gázolót egy szemtanú szúrta ki a bámészkodók között.

Fődi Kitti
bűnügy

Szabadlábra helyezték a ceglédi férfit, akit négyéves lánya elleni szexuális erőszakkal gyanúsítanak

A szülők szerint csak egy tégla esett a gyerekre. Az apát egy év börtön után engedték ki, írja a Blikk.

Fődi Kitti
bűnügy

Gyárfás azt állítja, Tasnádi, Portik és az orosz-ukrán maffia is zsarolni próbálta a Fenyő-gyilkossággal

Azt mondta, Portik titokban többórányi felvételt csinált a beszélgetéseikről, de azokon sosem hangzik el a megbízás Fenyő János megölésére, mert ilyen megbízás nem is volt soha.

Herczeg Márk
bűnügy