Nagy Szilárd, Kengyel előző, sikkasztásért felfüggesztett börtönre ítélt polgármestere a BIRN-nek elmesélte, hogyan üzletelt a korrupcióval gyanúsított fideszes képviselővel, Boldog Istvánnal.
51 állatot mentettek ki, az egyik sajnos nem élte túl a sérüléseit.
A férfi korábban volt már büntetve személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt.
Hajdú kft.-je 280 milliós vagyoni hátrányt okozott az államnak a bírósági ítélet szerint.
Majd 40 kilométeren át menekült a rendőrök elől.
A rendőrség először nem talált bűncselekményt, de ügyészségi utasításra meg kell ismételni a vizsgálatot.
Akár 25 évet is kaphat.
A munkások igyekeztek elmenekülni, de ezután is követték, és megöléssel fenyegették őket.
A Dózsa György úti baleset okozójának letartóztatását pár nappal ezelőtt kérte az ügyészség.
Ezt találták a rendőrök a X. kerületben december 2-án.
A lengyel lapoknak több forrás is megerősítette, hogy a csalásért elítélt, évek óta bujkáló férfi tűnt fel a brüsszeli interjúkban. David Manzheley délután még nekünk is tagadta az egyezést.
Januárban terjesztett hamis híreket a koronavírusról.
Így már több mint 34 milliárd forintnyi eltérített közpénz köthet ki az európai labdarúgás legendás fővárosában.
Az Átlátszó repült be drónnal a terület fölé, ahol komoly beruházás nyomait látni.
Lefejezett egy imámot, az osztagával pedig nőket és gyerekeket is gyilkolt.