Az állat az ütközéstől a helyszínen elpusztult.
A kamerafelvételek átnézése és a tanúk meghallgatása után kiderült, hogy senki sem támadta meg szerda délután az Árkádban a pénzszállítót.
Úgy akadályozták meg, hogy összeverekedjen két társaság, hogy inkább ők maguk verték meg őket.
Életveszélyes sérülés lett a XIII. kerületi balhé vége.
A holttestek soha nem kerültek elő. Az ügyészség életfogytiglant kér É. Imrére.
A 150 év börtönre ítélt férfi 82 évesen halt meg.
Az edelényi pár minden értelemben megszívta.
Kína egyes részein csak hamvasztani engedik a halottakat, de egy család rendesen el akarta temetni a saját halottját. Ennek pedig súlyos ára lett.
Több cikkben is azt állították, hogy Márki-Zayné csecsemőket ölt.
Az elítélt bírósági végrehajtónak adta ki magát.
Kábítószer hatása alatt volt, amikor a baleset történt.
Aztán összekarmolta a boltost, aki nem akarta kiszolgálni.
A hétfői tárgyaláson genetikus szakértők megerősítették, hogy a B. László bérelt autójában talált kötélen lévő vér és a mosógépében talált hajszál is VV Fannitól származik.
Több mint két hete nincs szabadlábon a 31 éves L. Dezső, akit lopással gyanúsítanak.