bűnügy

Jogerősen is elítélték a jemeni diákokkal erőszakoskodó pécsi skinheadeket

„Magyarországon magyarul beszéljetek!” - mondták, majd rúgni kezdték őket acélbetétes bakanccsal.

Szily László
bűnügy

Már nem polgári, hanem bűnügyi vizsgálatot folytat Trump cégével szemben a New York-i ügyészség

Adó- és biztosítási csalás, illetve az üzleti adatok meghamisítása miatt nyomoznak a volt elnök vállalatával szemben.

Horváth Bence
bűnügy

Egy 2004-es csecsemőgyilkosság ügyében most DNS-azonosítás segítségével emeltek vádat az apa ellen

Amíg az élettársa kiment a fürdőszobába, a férfi egy paplanhuzatba tekerte az újszülöttet, zsákba rakta, majd az utcán egy lomtalanítós szemétkupacba rejtette.

Kiss Imola
bűnügy

Leköpte az eladót, megütötte a tulajdonost, mert nem hagyták maszk nélkül vásárolni

Aztán elszaladt.

Botos Tamás
bűnügy

Áder kegyelmet adott a bántalmazó férjét megkéselő asszonynak

Tíz év helyett csak ötöt kell leülnie.

Botos Tamás
bűnügy

Kondigépeket, autókat, ékszereket és egy quadot is lefoglaltak a rendőrök egy drogkereskedő szervezetnél

Találtak még 250 millió forint értékben drogot is – 80 kilogramm marihuánát, 3 kilogramm amfetamint és 0,6 kilogramm kokaint.

Mészáros Juli
bűnügy

Éveken át mesélték a legféltettebb titkaikat a pszichológusuknak, aztán egy nap az egész felkerült az internetre

Amikor a Vastaamo nevű finn pszichoterápiás cég adatbázisát meghekkelték, 30 000 ember összes terápiás ülésének a leiratát szerezték meg.

Szász Zsófi
bűnügy

Megharapta a házigazdát, mert semmit sem kapott a locsolkodásért

Verekedéshez vezetett a ünnepi csalódottság Sajókazán.

Czinkóczi Sándor
ünnep

69 éves betege késelte meg a miskolci ápolónőt

A nővér éppen ellátta, de amint elfordult, a nő döfött.

Szily László
bűnügy

Rémhírterjesztéssel gyanúsított meg a rendőrség egy nagykanizsai férfit

Azt terjesztette, hogy egy faluban mindenki meghalt az oltástól.

Fődi Kitti
bűnügy

A börtönből akart szentképek alá rejtett drogot küldeni egy másik börtönbe egy szombathelyi rab

Az élettársát akarta meglepni.

Czinkóczi Sándor
drog

Vádat emeltek egy nő ellen, aki nem tudta elfogadni, hogy a szomszédok nem barátkoznak vele

A pár végül már kamerát szerelt a bejárati ajtó fölé, amin keresztül látták, ahogy a szomszéd az ajtón keresztül hallgatózik és leskelődik.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A rendőrség keres egy férfit, aki a II. kerületben megvert egy BKV-ellenőrt

A Szilágyi Erzsébet fasor egyik buszmegállójában esett neki az ellenőrnek.

Herczeg Márk
bűnügy

Azért ölt meg mindenkit a születésnapi bulin, mert őt nem hívták meg

Kiderültek a múlt hétvégi, Colorado Springsben történt löböldözés részletei.

Mészáros Juli
bűnügy

Egy 2009-es gyilkosság három gyanúsítottját fogták el

A 2009-ben eltűnt K. Imre földi maradványait tavaly találták meg.

Herczeg Márk
bűnügy