bűnügy

Maradona halálával kapcsolatban hét embert vádolnak gondatlanságból elkövetett emberöléssel

Egy orvosi bizottság jelentése szerint az argentin focista még mindig életben lehetne, ha megfelelően kezelik a kórházban.

Mészáros Juli
bűnügy

Egy 11 éves lány slime-mal kente be támadóját, hogy a rendőrség azonosítani tudja a férfit

A lány azt mondta, a Law and Order sorozata miatt tudta, hogy mit kell tennie, amikor megpróbálták elrabolni.

Mészáros Juli
bűnügy

„Vedd észre nem vagy honfoglaló tatár, a kerítés nem jelkép, az a telekhatár”

Eldurvult a telekvita két egri szomszéd között.

Fődi Kitti
bűnügy

Bíróság elé állították a német hadnagyot, aki szír menekültnek adta ki magát

Az ügyészek szerint terrorcselekményre készült többek között a német külügyminiszter ellen.

Fődi Kitti
bűnügy

Gyermekfelügyelő csempészett be speedet a nagykanizsai javítóba

A gyermekfelügyelő korban nem állt messze a gondozottaktól, ezért könnyen együttérzett velük.

Fődi Kitti
bűnügy

Kikészítették az ovisok a túszejtőt

Eltérített egy dél-karolinai baka egy iskolabuszt, de amikor a gyerekek faggatni kezdték, nem bírta a nyomást, és inkább leszállt.

Magyari Péter
bűnügy

Berki Krisztián ügyvédje lehet az egyik, akit szerdán elvittek a rendőrök egy több százmilliós vesztegetési gyanú miatt

A Pesti Srácok szerint Sz. Roland az egyik, aki a gyanú szerint kamu ígéretekkel sajtolt ki pénzt egy vállalkozóból.

Szurovecz Illés
bűnügy

Kifizették a zsarolókat, mert elfogyott volna a benzin Amerikában

4,4 millió dollár váltságdíjat fizetett a keleti part nagy olajvezetékét üzemeltető cég a DarkSide név mögött megbúvó hackereknek.

Magyari Péter
bűnügy

Orbánra, Pintérre és Poltra hivatkozva vitte a 100 milliókat, alsónadrágban vitte el a rendőrség

A csalók azt mondták, magas rangú személyeket fizetnek le, hogy a vállalkozó ellen ne induljon adóhatósági eljárás. Amikor pedig mégis indult, kértek még pénzt.

Herczeg Márk
bűnügy

Kocsis Máté: Egy kisgyermekkel szembeni erőszakos pedofil bűncselekmény az áldozat megölését jelenti

„Még ha a test életben is marad, a gyermek egészséges lelke biztosan meghal” – közölte a Fidesz frakcióvezetője, aki újabb részleteket árult el a pedofilok elleni törvénycsomagról.

Herczeg Márk
POLITIKA

Elindult a nyomozás a rapper T.I. és felesége nemierőszak-ügyében

Korábban 11 nő számolt be arról, hogyan drogozták be és kényszerítették szexre őket, most ketten feljelentést tettek.

Szily László
bűnügy

M. Richárd kokós barátja hozhatta Borkaiék fejére a bajt

Az adriai hajókázás utóéletének egyik legszínesebb pillanata, amikor berendelik egy győri vállalkozó fiát a Four Seasons Hotelbe.

Boros Juli
bűnügy

Jogerősen is elítélték a jemeni diákokkal erőszakoskodó pécsi skinheadeket

„Magyarországon magyarul beszéljetek!” - mondták, majd rúgni kezdték őket acélbetétes bakanccsal.

Szily László
bűnügy

Már nem polgári, hanem bűnügyi vizsgálatot folytat Trump cégével szemben a New York-i ügyészség

Adó- és biztosítási csalás, illetve az üzleti adatok meghamisítása miatt nyomoznak a volt elnök vállalatával szemben.

Horváth Bence
bűnügy

Egy 2004-es csecsemőgyilkosság ügyében most DNS-azonosítás segítségével emeltek vádat az apa ellen

Amíg az élettársa kiment a fürdőszobába, a férfi egy paplanhuzatba tekerte az újszülöttet, zsákba rakta, majd az utcán egy lomtalanítós szemétkupacba rejtette.

Kiss Imola
bűnügy