bűnügy

Orrba nyomta az ellenőrt, rolleren menekült

Nagyvárad téri rollerbűnözés.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Valaki a DISZKRIMINÁCIÓ szóval csúfította el a Budapesti Állatkert bejáratának elefántját

A rendőrök, a közterület-felügyelők és a zoológusok már a tett helyszínén vannak.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Vádat emelhetnek Nerbot ellen

Ő az a hobbiprogramozó, aki egy faék egyszerű kód segítségével tízezerszer töltötte ki a nemzeti konzultációt tavaly.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Kannabiszfarmot kerestek, bitcoinbányát találtak a brit rendőrök

Ami önmagában nem illegális, viszont lopták hozzá az áramot, ami meg már igen.

Szász Zsófi
bűnügy

Magyar Nemzet: A TEK elvitte Tasnádi Pétert

Csoportosan elkövetett önbíráskodással gyanúsítják.

Szász Zsófi
bűnügy

18 év börtönre ítélték a férfit, aki olyan súlyosan bántalmazta a kétéves nevelt gyerekét, hogy belehalt

A férfi mindvégig tagadta a vádakat, és ragaszkodott ahhoz, hogy baleset történt, a gyerek magától esett el és ütötte meg magát.

Kiss Imola
bűnügy

Bill Cosby nem hajlandó szexuális ragadozóknak szóló terápiára menni, pedig akkor már idén szabadulhatna

Kitart az ártatlansága mellett, inkább marad a börtönben.

Szász Zsófi
bűnügy

Letartóztatták Cápát, a mexikói román maffia főnökét

Florian Tudor letartóztatását egy szövetségi ügynök megpróbálta megakadályozni, az ügyvédje pedig rátámadt a rendőrökre.

Király András
bűnügy

Blikk: Boldog István Ausztriába ment Hugo Boss-öltönyöket venni a 20 milliós kenőpénzből

A fideszes képviselőnek hamarosan bíróság elé kell állnia.

Szurovecz Illés
bűnügy

Magyar és bolgár sofőrök vitték Ausztriába az illegális bevándorlókat, elfogták a főszervezőket is

Idén több mint hússzor szállítottak embereket a szerb határról az osztrákhoz.

Szurovecz Illés
bűnügy

Beismerte a Viking Sigyn kapitánya, hogy radar nélkül hajózott, amikor átgázolt a Hableányon

Jurij Csaplinszkij váratlan megszólalása fordulatot jelenthet a 27 halálos áldozatot követelő tragédia miatt indult büntetőperben.

Király András
bűnügy

Fertőtlenítőt keverhettek egy diáktársuk italába a negyedikes diákok

Az RTL Klub úgy tudja, hogy a tiszalúci általános iskolában történt az eset, a rendőrség vizsgálatot indított.

Horváth Bence
bűnügy

Egy srác a Kelenföldi pályaudvaron lazán szétverte húsklopfolóval 8 jegy- és csomagkiadó automata kijelzőjét

A rendőrség keresi.

Herczeg Márk
bűnügy

Indiában letartóztattak egy youtubert, miután héliumos lufikkal próbálta röptetni a kutyáját

Mindezt le is videózta és ki is posztolta. A lufikhoz kötött kutyát egy ház mellett engedte el, a második emeletig emelkedett, mikor az egyik erkélyről valaki elkapta.

Szász Zsófi
bűnügy

Egy volt rendőr megvesztegette az egyik beosztottját a Vizoviczki-ügyben

Kedvezőbb vallomást kért pénzért.

Czinkóczi Sándor
bűnügy