Sajnos nem volt rá engedélye. Ráadásul több büntetőeljárás is folyik ellene.
Beérett a munka gyümölcse.
Sanna Marin 850 eurót evett meg, pedig kevesebb járt volna neki.
Nagyvárad téri rollerbűnözés.
A rendőrök, a közterület-felügyelők és a zoológusok már a tett helyszínén vannak.
Ő az a hobbiprogramozó, aki egy faék egyszerű kód segítségével tízezerszer töltötte ki a nemzeti konzultációt tavaly.
Ami önmagában nem illegális, viszont lopták hozzá az áramot, ami meg már igen.
Csoportosan elkövetett önbíráskodással gyanúsítják.
A férfi mindvégig tagadta a vádakat, és ragaszkodott ahhoz, hogy baleset történt, a gyerek magától esett el és ütötte meg magát.
Kitart az ártatlansága mellett, inkább marad a börtönben.
Florian Tudor letartóztatását egy szövetségi ügynök megpróbálta megakadályozni, az ügyvédje pedig rátámadt a rendőrökre.
A fideszes képviselőnek hamarosan bíróság elé kell állnia.
Idén több mint hússzor szállítottak embereket a szerb határról az osztrákhoz.
Jurij Csaplinszkij váratlan megszólalása fordulatot jelenthet a 27 halálos áldozatot követelő tragédia miatt indult büntetőperben.
Az RTL Klub úgy tudja, hogy a tiszalúci általános iskolában történt az eset, a rendőrség vizsgálatot indított.