bűnügy

Előzetes kényszergyógykezelésre küldte a bíróság a Honvédkórház COVID-osztályán késelő férfit

Az elkövető közel harmincszor szúrt meg ollóval egy magatehetetlen beteget, aki később belehalt sérüléseibe.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Kirakták a szivárványzászlót, megpróbálták rájuk rúgni az ajtót

A támadás alatt egy hároméves gyerek is bent volt a József körúti lakásban. A rendőrök azt javasolták, hogy vegyék le az erkélyre kirakott zászlót.

Ács Dániel
bűnügy

Oltás nélkül kiadott védettségi igazolványokkal bizniszelt egy háziorvos

A segítője toborozta a jelentkezőket, ötvenezer forintot kértek egy igazolványért. Mind a ketten őrizetben vannak.

Szász Zsófi
bűnügy

Márki-Zay szerint marihuána termesztése miatt elfogták a hódmezővásárhelyi Fidelitas vezetőjét

A rendőrség csak annyit közölt, hogy elfogtak egy 27 éves férfit, aki egy idős párral egy tanyán nagy mennyiségű füvet termesztett, viszont a hódmezővásárhelyi polgármester és a Telex.hu is tudni véli, kiről van szó.

Csurgó Dénes
bűnügy

Rabszolgaként tartottak egy férfit Jánoshalmán

A 69 éves férfit embertelen körülmények közt dolgoztatták.

Mészáros Juli
bűnügy

Brazília egyik leghírhedtebb gyilkosságát követte el, most dokusorozatot forgattak róla

Elize Matsunaga 2012-ben lőtte le, majd darabolta fel férjét, a testrészeit pedig szétszórta egy erdőben. A nőt 2016-ban ítélték el, de a gyilkossággal kapcsolatban még mindig vannak megválaszolatlan kérdések.

Mészáros Juli
bűnügy

Évekig rejtegették a holttestet a kútban, most elfogták a tetteseket

Egyikük kőműveskalapáccsal ütötte le, majd kútba dobták, és lebetonozták.

Szurovecz Illés
bűnügy

Egy laza hétfő délután egy kereszteződésben bizniszelt két díler, amikor rajtuk ütött a rendőrség

A két férfitől eddig 30 millió forint értékben foglaltak le kábítószert.

Kiss Imola
bűnügy

Egy budapesti informatikus létrehozott egy illegális weboldalt, amin előfizetésért cserébe filmet nézhettek és zenét hallgathattak az ismerősei

A 2015-ös lebukásáig 40 milliót keresett, és több mint egymilliárdos kárt okozott.

Fődi Kitti
bűnügy

Berki Krisztiánt 2 év felfüggesztett börtönre, 4 év próbaidőre ítélte a bíróság a büntetőfékezési ügyében

A celeb az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát.

Kiss Imola
bűnügy

Gondatlan emberölés miatt vádemelést javasol a rendőrség L.L. Junior kisfiának anyjával szemben

Lezárult a nyomozás.

Fődi Kitti
bűnügy

Vádat emeltek a zalai preparátor ellen, akinél kitömött kölyöktigriseket is találtak

De a vadászok kérésére illegálisan lelőtt medvét is vállalt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Negyven nap börtönt kapott, mert felakasztotta a kutyáját

Ajándékba kapta, de nem vált be, ezért végzett az ebbel a nyugdíjas.

Botos Tamás
bűnügy

Bűnösnek vallotta magát a rendőr, aki meggyilkolta Sarah Everardot

A londoni rendőrség diplomáciai védelmi testületében szolgáló Wayne Couzens március 3-án ölte meg a 33 éves marketingigazgatót.

Király András
bűnügy

Bíróság elé áll a férfi, aki megvert egy utast egy csepeli buszon, amiért szabálytalanul viselte a maszkot

Ököllel ütötte, aztán a busz padlóján is megrugdosta az utastársát a gyanúsított.

Kiss Imola
bűnügy