A bíróságon kiderült, hogy a jogerős szabadságvesztését töltő, Dózsa György úti gázoló 8 általánost végzett, és nincs vagyona.
Ki vagy mi harap ketté mókusokat a főváros közepén és vidéken? A 444 Poirot-ja 9 napos, mókusboncolással is járó nyomozás után összehívta a gyanúsítottakat és megnevezte a tetteseket. Az utolsó pillanatban megrázó bizonyítékok kerültek elő!
Majd letette, és egy baltát vágott a saját kerítésébe.
Több lövést adott le vele a családjára.
Az eddigi információk alapján anyósával, volt élettársával és gyermekével, majd magával is végzett egy 54 éves férfi.
Két jegyellenőrt egy buszon, három embert pedig menekülés közben sebesített meg.
Thrillerbe illő jelenetek egy amerikai üdülőben.
Azt mondta a nyomozóknak, hogy a QAnon „megvilágosították az elméjét”, és rájött, hogy csak úgy „mentheti meg a világot”, ha megöli a gyerekeit, akik „szörnyeteggé változtak volna”.
Pedig a rendelőjükben még egy tábla is ki volt függesztve arról, hogy nem fogadnak el hálapénzt.
Helyszíni tárgyalással folytatódott Novozánszki Fanni ügye. Holttest továbbra sincs, ami nehezíti a bizonyítást.
Sherin S. állítása szerint a világbajnok német védő még 2018-ban bántalmazta egy nyaralásuk alatt.
Több száz nyom, sőt DNS-minta ellenére sem bukkantak az elkövető nyomára.
Fess fegyveresek támadták meg az egyik Bulgari üzletet, kettőt közülük később elfogtak.
Megszegte a vadászati és a balesetvédelmi szabályokat.
Kedvezően befolyásolta volna a neki fizető vállalkozók ügyeit.