Nagyszalonta polgármestere és a helyi püspök is aláírta, hogy nem kérnek Karácsony Gergelyből.
2 év 10 hónap börtön és 3 év közügyektől való eltiltás.
Magyarországon ez a nevetséges érv persze fel se merülhet.
Évekig tanította a tizenéves gyereket a saját lakásán.
A rendőrség két fiatalkorút gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével.
465 millió dollárnyi gyanús fogadásról van szó, ezek a legutóbbi Eb-hez is kapcsolódnak.
Az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Állítólag létezik egy 2009-es egyezség, ami mentesíti a herceget „minden felelősség alól”.
A bíróságon kiderült, hogy a jogerős szabadságvesztését töltő, Dózsa György úti gázoló 8 általánost végzett, és nincs vagyona.
Ki vagy mi harap ketté mókusokat a főváros közepén és vidéken? A 444 Poirot-ja 9 napos, mókusboncolással is járó nyomozás után összehívta a gyanúsítottakat és megnevezte a tetteseket. Az utolsó pillanatban megrázó bizonyítékok kerültek elő!
Majd letette, és egy baltát vágott a saját kerítésébe.
Több lövést adott le vele a családjára.
Az eddigi információk alapján anyósával, volt élettársával és gyermekével, majd magával is végzett egy 54 éves férfi.
Két jegyellenőrt egy buszon, három embert pedig menekülés közben sebesített meg.
Thrillerbe illő jelenetek egy amerikai üdülőben.