A vádlott emellett többször átirányította a zaklatott fél telefonszámára érkező hívásait a saját számára.
A sértettet lefogták, nyolc napon belül gyógyuló sérülése lett. Három nő ellen emeltek vádat.
Szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére tekintettel rendelték el az intézkedést.
Több tucat embert találtak ott este nyolc óra után.
A műtrágyagyárost vesztegetéssel gyanúsítják.
Alex csomagot indult átvenni, mikor elkapták.
A másodfokú bíróság is bizonyítottnak látta, hogy nem nagypályás drogbűnözők, hanem vakmerőségből és naivitásból egyszeri hülyeséget csináltak.
Késsel támadtak rá december 24-én, már otthon lábadozik.
A Blikk úgy tudja, a nyomozók egy áfacsalási ügyben keresték a zenész feleségét, iratokat akartak lefoglalni.
A Fővárosi Törvényszék két pontban is változtatott az ítéleten, a büntetés mértéke maradt. Az extanár enyhítésért fellebbezett.
Két év fegyházat kapott érte.
A magukénak érezték.
A késelő saját magát adta fel, miután elfogták társait.
Közel ezer, lámpák alatt melegedő tövet találtak egy ház pincéjében.