Ha korlátozottan cselekvőképesnek minősítették volna, a Dózsa György úton száguldozva halálos balesetet okozó M. megúszhatta volna a felelősségre vonást.
Nehéz sorsú strómanok bevonásával.
Összeszólalkoztak, a vitából verekedés lett. A gyanúsított többször fejbe rúgta a földön fekvő férfit.
A német ügyészség szerint a férfi 1942 és 1945 között 3518 ember meggyilkolásához járult hozzá „lényegi és szándékos” módon.
A sofőrt akkor ütötte el egy szabályosan közlekedő autó, amikor a rendőröket meglátva kiugrott a kocsiból, és a szalagkorláton átugorva próbált menekülni.
A szülei most perlik a Robinhood nevű brókerappot.
A 15 éves fiú harmadszor bukott le, hogy jogosítvány nélkül vezet, a nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emeltek vádat.
A férfi akár életfogytiglanit is kaphat.
Mesterterv.
Személyes adattal való visszaélés miatt nyomoznak ellene.
Tényleg a bangladesi ikrekről szóló filmmel kapcsolatos vita állhat a háttérben.
Lehet, hogy egy dokumentumfilmmel kapcsolatos konfliktus áll a háttérben, de egyelőre nem tudni semmi biztosat.
A bíróság attól tart, hogy megszökne vagy veszélyeztetné a bizonyítást.
A Blikk szerint ezzel szeretnék elérni, hogy a férfi enyhébb büntetést kapjon.
Az ötletgazdát foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolhatják.