bűnügy

Letartóztattak egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolta a 7 éves lányát

A Bors azt írta, a bűncselekményt Valentin-napon, egy Valentina nevű kislánnyal szemben követték el.

Herczeg Márk
bűnügy

Karddal, lapátnyéllel, téglákkal, vízmértékkel támadtak egymásra a haragosok Borsodban

Szilveszter éjjelén durvult el a vita a szomszédok között.

Boros Juli
bűnügy

Hajléktalanokat vert össze két mohácsi rendőr

A szerencsétlen sorsú emberek alázását és bántalmazását szolgálati autójuk fedélzeti kamerája élő adásban közvetítette.

Boros Juli
bűnügy

Vakcinákkal és fertőtlenítéssel akart milliókat kicsalni egy vállalkozóból egy siófoki nő, egy év börtönt kapott

A tisztiorvosi szolgálat munkatársának adta ki magát, és azt mondta a vállalkozónak, hogy oltóanyagot, valamint telephelye fertőtlenítését kell megrendelnie, különben "bezárják" a vállalkozását.

Szász Zsófi
bűnügy

Több mint 66 ezer gyerekpornót tartalmazó képet és videót találtak egy 28 éves férfi gépén

A felvételeken többségében négy és nyolc év közötti gyerekek láthatók.

Mészáros Juli
bűnügy

Körözött magyar bűnözőket fogtak el külföldön

Egy emberrablás gyanúsítottját Olaszországban, egy személyi szabadság megsértése miatt elítélt nőt Nagy-Britanniában fogtak el.

Király András
bűnügy

Bozótvágóval kergette haza a fia születésnapi vendégeit egy borsodsziráki férfi

A rendezvényről menekülő fiatalokat a 62 éves férfi az udvaron is megkergette.

Herczeg Márk
bűnügy

Őrizetbe vettek egy budapesti orvost, mert koronavírus-gyógyszerekkel üzletelt

Kilopta a kórházi készletből, hogy továbbadja.

Botos Tamás
bűnügy

Egy 10 évvel ezelőtti betörés gyanúsítottját fogta el a rendőrség

DNS-minták alapján bukkantak nyomára.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Megölte a szüleit, majd túszul ejtett egy nőt egy késmárki férfi

Több órán át tartotta fogva áldozatát egy bevásárlóközpontban.

Király András
bűnügy

12 év után emeltek vádat egy emberölés gyanúsítottja ellen

A férfit tíz évvel az emberölés után, DNS-nyomok alapján azonosították.

Király András
bűnügy

Hat év alatt négyszer is találkozott Svájcban Kósa Lajos a csengeri örökösnővel

A politikus rendőrségi vallomásából kiderül, hogy elegáns bankokban jártak, valamiféle meghatalmazás és befektetések ügyében.

Szily László
bűnügy

Vasutasokra támadt egy jegy nélküli utas egy nyíregyházi vonaton

Az ukrán férfit leszállíttatták, visszaugrott, megint le akarták szállíttatni, erre verekedni kezdett.

Herczeg Márk
bűnügy

Első fokon 20 évre ítélték a férfit, aki egy machetével ölte meg a gyerekeit védelmező anyát

Az ügyészség életfogytiglant kér.

Fődi Kitti
bűnügy

Megdöbbent az NB III-as Füzesgyarmati SK, hogy a játékosát körözi a rendőrség

Luis Ramos ellen február 9-én adtak ki körözést ittas vezetés miatt, 4 nappal később a klubjával felkészülési meccsen játszott.

Herczeg Márk
bűnügy