bűnügy

Ellopta az autójára szerelt kerékbilincset egy férfi a IX. kerületben

Megpróbálta megúszni a büntetést.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

50 millió forint tisztára mosásában vehetett részt egy 69 éves, Tolna megyei nő

A rendőrség szerint a nő külföldi ismerőse kérésére nyitott számlákat, a bankkártyákat többnyire Ghánába küldte. Neki is csurrant-cseppent.

Szurovecz Illés
bűnügy

Őrizetbe vették Piero Pini vágóhíd-milliárdost és ügyvédjét

Az ügyészség szerint Pini 70 milliót fizetett ügyvédjének, hogy az simítson el egy büntetőügyet.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Megint börtönbüntetésre ítélték Siklósnagyfalu polgármesterét

Kosztics Józsefet többször börtönre ítélték már csalás és sikkasztás miatt, a falu mégis újraválasztotta.

Herczeg Márk
bűnügy

Egészségi állapota miatt nem állítják bíróság elé a holland családapát, aki 9 évre zárta be gyerekeit a pincébe

Egy agyvérzés miatt súlyosan leromlottak a kommunikációs készségei.

Fődi Kitti
bűnügy

Vádat emeltek a Horthy Miklós szobrát vörös festékkel leöntő nő ellen

80 ezer forintnyi kárt okozott.

Fődi Kitti
bűnügy

Közel fél évet lakott fizetés nélkül különböző magyar szállodákban, most két évig a börtönben pihenhet

Az utolsó éjszaka előtti napon mindig lelépett, majd bejelentkezett egy másik szállodába. 40 hotelben töltött el így összesen 164 éjszakát.

Mészáros Juli
bűnügy

Késsel támadott meg több embert egy fiatal férfi Svédországban

Nyolcan sérültek meg, az elkövetőt elfogták.

Szász Zsófi
bűnügy

Légpuskával lőttek nyakon egy kéthónapos foxit Tiszapüspökiben

A fűben vonyító kutyát egy állatorvos látta el.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Másfél évig zaklatott egy nőt, még nyomkövetőt is szerelt az autójára

Nem akart vele összejönni, még fel is jelentette a férfit, aki ezután is folyamatosan zaklatta.

Mészáros Juli
bűnügy

A Legfőbb Ügyészség szerint az örökösnő már cáfolta, hogy vesztegetési pénzeket fizetett volna Kósa Lajosnak

A legfőbb ügyész helyettese szerint már kihallgatták Kósa Lajost, minden ezzel ellentétes állítás nem más, mint politikailag motivált feltételezés.

Csurgó Dénes
bűnügy

Két kispályás csaló átverte M. Richárdot és egymást is, az egyik ötször is hiába próbálta visszaszerezni a gázoló jogosítványát

A Dózsa György úti baleset okozóját kamu rendőrségi kapcsolatra hivatkozva húzták le több 100 ezer forinttal.

Herczeg Márk
bűnügy

Pénzt kért a felvételért egy fővárosi kéttannyelvű iskola igazgatója

Az igazgató 3000-4000 eurót kért a külföldi szülőktől, vesztegetéssel gyanúsítják.

Horváth Bence
bűnügy

Jogsi nélkül autóztak a kijárási tilalom alatt, testvéreik adatait diktálták be a rendőröknek

Nem jött be a trükk, közérdekű munkát kaphatnak.

Szurovecz Illés
bűnügy

A rendőrök 142 feljelentést tettek a Gődény György-féle tüntetésen és utána

Négy embert a helyszínen megbírságoltak.

Herczeg Márk
bűnügy