bűnügy

Autójával nekiment a benzinkút shopjának, majd forgalommal szemben hajtott fel az autópályára

Kiderült, hogy előtte drogozott egy kicsit.

Mészáros Juli
bűnügy

13 évesen, tiltott helyen motorozott az apjától lopott motorral

Elkapták őt is, és még hét másik fiatalt.

Mészáros Juli
bűnügy

Több mint 250 ember ellen indult eljárás a Mi Hazánk tüntetése után

A járványhelyzetben akkor is tilos gyűlést szervezni, ha a résztvevők maszkot viselnek és tartják a távolságot.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Ellopták Carlost, a francia buldogot, de a rendőrök visszaszerezték

A tolvaj először tagadott, de aztán besétált az ajtón a kutya.

Herczeg Márk
bűnügy

Sebészeti ollóval szurkált meg egy másik beteget egy COVID-osztályon ápolt férfi

A megtámadott asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Az egyik bérgyilkos bevallotta, hogyan tervelték ki és hajtották végre a máltai újságíró, Daphne Caruana Galizia elleni bombamerényletet

Az oknyomozó riporter tragikus haláláról minden eddiginél több részlet derült ki. Eredetileg le akarták lőni, de aztán gyilkosai úgy döntöttek, ha felrobbantják, az „tisztább munka.”

Kiss Imola
bűnügy

Egy londoni rendőrt vádoltak meg Sarah Everard elrablásával és meggyilkolásával

Wayne Couzens a Met diplomáciai testőrszolgálatánál dolgozott.

Király András
bűnügy

Két tonna hasznos teher szállítására alkalmas barkácstengeralattjárót foglaltak le a spanyol rendőrök

A kilenc méter hosszú, kékre festett barkácsbárka tökéletesen alkalmas kábítószercsempészetre.

Király András
bűnügy

Kétszer megerőszakoltak egy terhes nőt Kistarcsán

A támadó egy mezőgazdasági területre vonszolta, majd letépte a ruháit. A férfit letartóztatták.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Vádat emeltek Bede Zsolt ellen

A kormánypárti provokátort garázdasággal vádolják, amiért DK-s aktivistákat inzultált és egy újságírótól is elvette a szemüvegét.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Felfüggesztett börtönt kapott a tatai férfi, akit 10 ezer pedofil képpel kaptak el

Az egyik képet egy nyilvános csoportban is megosztotta.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A kórházból lopott favipiravirral üzletelt egy orvos

Az orvost egy társa azért is lefizette, hogy koronavírusos ismerőseit előbb kezeljék a kórházban. A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat.

Csurgó Dénes
bűnügy

Egy tatai férfi egy vécéfülkéből videózott nőket

A sértettek észrevették a tatabányai áruház vécéjében ügyködő férfit, és dulakodni kezdtek vele.

Herczeg Márk
bűnügy

Valaki szakszerűen szabotált egy tehervonatot, kevésen múlt, hogy balesetet is okozzon

Vasutasok szerint csak komoly szakértelemmel és tervezéssel lehetett lecsatolni a tehervonat utolsó vagonját, ami előtt 40 méterrel tudott lefékezni a következő vonat. A BRFK nyomoz.

Csurgó Dénes
bűnügy

17 tonna kokaint foglaltak le belga hatóságok egy óriási akcióban

Évek óta tartott a nyomozás.

Fődi Kitti
bűnügy