Zuckerberg végleg egy virtuális karámba terelné a felhasználókat, ahonnan már nincs miért visszamenni a valóságba.
Fejenként 13 millió jutott Deák Dánielre, Rákay Philipre és Bohár Dánielre.
A norvég rendőrség szerint valószínűleg ez lehetett a támadás oka, de vizsgálnak más indítékokat.
Nem tudták megmenteni, a lakossági fórum helyszínén vesztette életét.
Kábítószergyanús anyagot is találtak a hamis kártyák készítéséhez szükséges eszközök mellett.
A konzervatív David Amess épp lakossági fórumot tartott.
R. Szilveszter leghamarabb harmincöt év múlva szabadulhat feltételesen.
A deep fake technológia komoly biztonsági kihívást jelent, az emírségekbeli bank egyik fiókvezetője azt hitte, a bank egyik igazgatója utasítja 35 millió dollár elutalására.
A bíróság szerint Robert Durst azért gyilkolta meg 2000-ben Susan Bermant, a legjobb barátját, hogy az ne beszélhessen a rendőrökkel Durst nejének eltűnéséről.
A 25 éves kenyai hosszútávfutó férje megpróbált másik országba szökni.
Mavys Alvarez emberkereskedelemmel vádolja a tavaly elhunyt sztár egyik munkatársát, aki bemutatta őket egymásnak.
Megmondta hova kell tenni a pénzt, a felesége meg elment érte.
Az anya gyanút fogott, hogy a lánya nevében valaki más írt neki Messengeren, így derült ki, hogy a férfi „valamit csinált” vele.
A 25 éves sportolót a nyakán szúrták meg. A hatóságok nagy erőkkel keresik a férjét.
A férfit a támadás után nem sokkal elfogták.