Fegyházbüntetésre ítélték őket, egyelőre nem jogerősen.
Életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat ellene.
A 16 és 17 éves elkövetők így akartak pénzhez jutni.
Összesen több mint négymillió forintot csaltak ki.
Jovenel Moïse-t a korábbi elnök és a drogmaffiával összefonódott családi-üzleti köre strómannak szemelte ki, és juttatta az ország élére. A stróman föllázadt, ki akart tálalni az amerikaiaknak, ezért megszabadultak tőle.
De Schadl György Völnerrel is sokat és kendőzetlenül beszélgetett a lehallgatási anyag szerint.
A német férfi magát az ENSZ diplomatájának kiadva zsarolt ki nagyobb összegeket áldozataiból.
Büntetlen előéletű, de korábban kiderült, hogy a kóros elmeállapota súlyosan, illetve közepes fokban korlátozta abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje..
Elkezdődött Jeffrey Epstein exbarátnőjének pere. Szexkereskedelemmel és kerítéssel vádolják, Maxwell mindent tagad. A négy áldozat vallomásai azonban sok mindenben egybevágnak Maxwell ténykedését illetően.
Az ügyésznő mindent elmondatott vele, többször is.
Varga Judit továbbra sem reagált semmit arra, hogy a helyettese lemondott, és korrupcióval gyanúsítják.
Vagyim Kraszikov bicikliről lőtt hangtompítós Glockkal, majd egy bokorban átöltözött, és e-rollerrel próbált meg elmenekülni.
4 év börtönt is kaphat az ütlegelésért.
N. Gábor ügyfélfogadása határozatlan ideig technikai okok miatt szünetel.
Egy amerikai bíró döntött így.