bűnügy

Megöltek egy nőt Jászladányban

Egy családtag értesítette a rendőrséget, emberölés miatt nyomoznak.

Mészáros Juli
bűnügy

Vizsgálatot indít az úszószövetség Szilágyi Liliána apja ügyében

Azt akarják tudni, hogy a Stamina SK-t irányító Szilágyi Zoltán „megsértette-e a szövetség fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát”.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Megkönnyebbültek és hálásak Jeffrey Epstein áldozatai, hogy a férfi kerítőnőjét, Ghislaine Maxwellt is bűnösnek mondták ki

Többek között szexkereskedelem bűntettében ítélték el Ghislaine Maxwellt, Epstein jobbkezét. Az áldozatok örülnek, Maxwell ügyvédei fellebbezni akarnak, de András hercegnek is főhet a feje. A tárgyalás kimenete azonban nem volt egyértelmű.

Kiss Imola
bűnügy

Szilágyi Liliána apja szerint lánya hazudik, feljelentést tesz, és azt kéri: „a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét”

„Nem támogatlak tovább anyagilag sem Téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok” - írja csütörtökön nyilvánosságra hozott nyílt levelében Szilágyi Zoltán.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

A Nosztalgia Múzeumból loptak el két antik biciklit a csintalan szécsényi gyerekek

Az egyikük nem volt még 14, de már profin kezelte a fogót.

Szily László
bűnügy

M. Richárd sztrókot kapott a börtönben

Nem voltak igazak a haláláról terjedő hírek.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Cigarettacsempész bűnbandát számoltak fel Szabolcsban

500 millió forintos kárt okoztak.

Fődi Kitti
bűnügy

„Szándékos, kifejezetten ártó szándékú, folytatólagosan elkövetett lejárató kampány” – mondta ki a bíróság az Origo Hadházy Ákosról írt cikkéről

Ismét egy eset, amikor hiába a jogerős ítélet, az Origo nem volt hajlandó helyreigazítást közölni a lejárató cikk után.

Horváth Bence
bűnügy

,,Internetes okosságokhoz” nyittatott számlát két csaló egy 23 éves férfival

A csalók apróhirdetéseken keresztül adtak el kamuból tárgyakat, és a 23 éves férfi számlájára utaltatták a pénzt.

Fődi Kitti
bűnügy

Egy fegyveres ámokfutó több embert is lelőtt és megsebesített Denver külvárosában

A férfit később lelőtték az őt üldöző rendőrök.

Mészáros Juli
bűnügy

Mediációra küldték a tolvajt, aki ellopta a bádog rendőrautót Mezőörsön

Ha sikeres lesz, megszüntetik ellene az eljárást.

Kiss Imola
bűnügy

Az 1919-es amritszári mészárlást akarta megbosszulni a nyílpuskás férfi, aki karácsonykor behatolt a windsori kastély területére

A gyanúsított egy videófelvételen a Csillagok háborúja „sötét erőinek” egyik tagjaként azonosította magát, és közölte, hogy Jaswant Singh Chail az előző neve volt, a jelenlegi neve Darth Jones.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy etyeki férfi megölt, majd elásott három kölyökkutyát

Feljelentették.

Herczeg Márk
bűnügy

A távolságtartási végzés ellenére bemászott a volt élettársához egy férfi Kaposváron

Ahogy meghallotta, hogy hívják a rendőröket, elmenekült.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Szaloncukorral együtt loptak el egy karácsonyfát Jászkiséren

Az ünnepi betörő egy játékautót is magával vitt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy