bűnügy

A Nemzeti Választási Iroda feljelentést tett a kidobott levélszavazatok miatt

Ismeretlen tettes ellen. Pedig a Fidesz már megmondta, hogy „a baloldal” gyújtogatott.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Baranyi Krisztina feljelentést tett a borsodi faluvégre bejegyzett milliárdos covidtesztes cég miatt

Martos Dániel, a ferencvárosi Fidesz egykori frakcióvezetője a járvány alatt kötött üzletet az állammal, majd rögtön továbbadta a cégét egy 19 éves rakacai fiúnak, aki visszaosztotta neki és társának a profitot.

Ács Dániel
bűnügy

Fogvatartottak és prostitúcióra kényszerítettek egy 18 éves lányt a VII. kerületben

Egy anya, fia és annak barátnője követte el a bűncselekményt.

Fődi Kitti
bűnügy

A helyi fideszes képviselő jelenlétében pár napja kitüntetést kapott a Mészáros-esküvőt védő cég, pedig a vezetői épp előzetesben vannak

A megye közrendje, köz-, és vagyonbiztonsága érdekében hosszú ideje kimagasló szakmai tevékenységüket ismerték el.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Érd polgármestere a megfigyelésről: Nyomasztó és dermesztő érzés

Csőzik László a 444.hu-nak beszélt arról, miért kezdték gyanítani, hogy lehallgatják őket. Amikor a biztonsági szakértő szólt, hogy sajnos igazuk lehet, az infó eléggé leforrázta őket.

Boros Juli
bűnügy

Érd polgármestere arról ír, hogy megfigyelőeszközöket találtak a helyettese irodájában

Csőzik László Facebookon tett közzé képeket a spotlámpában talált kameráról és mikrofonról.

Boros Juli
bűnügy

Elítélték a szegedi kamionsofőrt, aki a „Hitler után szabadon” elnevezett profilján fenyegette meg a kormányablak ügyintézőjét

A bíróság elsősorban a vádlott kóros elmeállapota miatt látta elegendőnek a büntetési tétel alsó határának megfelelő időtartamú, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását.

Boros Juli
bűnügy

Letartóztatták annak a cégnek a vezetőit, aminek az emberei a Mészáros-Várkonyi esküvőt védték

A NAV több száz millió forintnyi készpénzt foglalt le a házkutatások során. Az Eurovéd biztosítja a felcsúti stadion őrzését is.

Boros Juli
bűnügy

Fázott a részeg hevesi fiatal, rárúgta az ajtót egy idegenre

Akkor jó ötletnek tűnt egy seprű nyelével betörni az ajtóüveget.

Boros Juli
bűnügy

19 embert gyilkoltak meg egy mexikói kakasviadalon

Több ember pedig kórházba került.

Bódog Bálint
bűnügy

Ellopták egy ukrán menekült csomagjait és kutyáját a zuglói vasútállomáson

A kutya azóta megkerült.

Fődi Kitti
bűnügy

Túlárazott számlákkal 8,7 milliárdos kárt okozott egy Bács-Kiskun megyei bűnszervezet

Hazai és uniós pályázatokon csaltak és adót sem fizettek.

Fődi Kitti
bűnügy

Az Interpol által körözött orosz férfit fogtak az ukrán-magyar határon

A vád: emberölés.

Urfi Péter
bűnügy

Letartóztatták azt a tatabányai férfit, aki megvert egy ukrán menekültet

A menekült nyolc napon túl gyógyuló arccsonttörést szenvedett.

Kiss Imola
bűnügy

A Völner-Schadl ügy hat gyanúsítottja közül hármat kiengedtek a letartóztatásból

Schadl továbbra is előzetesben van.

Kiss Imola
bűnügy