A bántalmazásokat még 1992 és 1999 között követte el.
Gyüre Anita két hónapig volt helyettes államtitkár, aztán kirúgták.
Fiatalok törték fel részegen az épületet.
Úgy látszik, a ceglédi férfi dühe nem csitul.
Román, cseh, szlovák és német nyelvű forgalmi engedélyeket is készítettek.
A futár a kocsiban hagyta a kulcsot.
A férfi túlélte a támadást.
Egy 12 éves lányt azzal fenyegetett meg, hogy közzéteszi a róla készült képeket.
A nigériai származású gyanúsított még 2021 telén követhette el a gyilkosságot.
A 62 éves zenész New York közepén konyhakéssel mellbe szúrt egy hajléktalant, mert azt hitte, hogy rányomult.
A Rottenbiller utcánál történt az eset szerda este, egy utas könnyebben megsérült.
Kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések miatt első fokon el is ítélték. De az interneten szimpátiáját és szolidaritását fejezte ki az ukrán néppel is.
Korábban erőszak és zsarolás miatt már volt börtönben.
A XI. Kerületi Rendőrkapitányság hivatalból indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Az MTK egykori focistáját 2009-ben ölték meg, maradványait 11 évvel később találták csak meg.