Neki kellett volna vigyáznia rá, de amikor sírni kezdett a gyerek, úgy megverte, hogy belehalt.
Hetven ebet csonkított meg.
Garázdaság miatt emeltek ellenük vádat.
És egy kutyája is.
Vallomásában elmondta, nem gondolta, hogy bűncselekményt követ el.
Új tények merültek fel, az ügyészség már készíti a vádiratot.
Állatkínzás miatt indítottak eljárást egy ismeretlen bringás ellen.
Tartozott egy másik férfinak, és egy nem létező autóval akart törleszteni, de előtte még több millió forintot kért tőle a nem létező autó javításaira és zálogból való kiváltására.
Azt hazudták az ügyfeleknek, hogy egy általuk kifejlesztett, automatizált informatikai rendszer választja ki a legideálisabb tranzakciót számukra, vagyis egy kereskedőrobot segít az ügyfeleknek minél nagyobb nyereséget elérni.
Másnap gödröt ástak a holttestnek.
Be nem fizetett közigazgatási bírságra, többnyire tilosban parkolásra hivatkozva keresik meg az érintetteket.
Azt kiabálta a támadó, hogy „Allah akbar”, aztán két késsel támadt a diákjait védelmező pedagógusra.
Házi őrizetbe helyezték, megszökött és Franciaországba menekült, csütörtökön kinyitotta az ajtaját, talált valami port, majd rosszul lett.
A 23 éves autista masszőr a boltból sétált hazafelé, amikor ráhívták a rendőrt, mert gyanúsnak találták a külsejét. Hiába mondta ki hétszer, hogy nem kap levegőt, még ketamint is injekcióztak bele.
A fővádlott csak részben ismerte el tettét.