A 21 éves ukrán állampolgárságú H. Róbert beismerte tettét.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.
Egy 51 éves férfi holttestét fedezték fel vasárnap.
A dencsházi polgármestere állítása szerint nem védi a kutyáját megölető kocsmárost, de a biztos benne, hogy az ország nagy része szellemi törpék csordája, akik céltalanul róják a virtuális pusztákat.
H. Balázsné valósággal elmenekült a tanyáról, ahol élt.
Rézműves Benjámin Dánielt és feleségét két kopasz férfi támadta meg pénteken az Árkád előtt.
Ez volt a Sziget történetének legnagyobb drogfogása.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat nem árulta el, indítottak-e eljárást a felvétel alapján, amiből kiderül, hogyan működik a kölcsönös szívességnyújtás a magyar vidéken.
A gyereklányokból szexhálózatot építő 66 éves amerikai milliárdost pár hete már sebesülten, félig öntudatlanul találták a cellájában.
Kiutasították őket.
Támadója arcon verte, aztán visszament bulizni.
Már első nap akkora forgalmuk volt, hogy lebuktak a nagy jövés-menés miatt.
Fél óra sem kellett a vízirendőröknek, hogy utolérjék.
Útleveleket akart rendelni, de visszautasították.
Pénzmosással vádolják a korrupcióellenes szervezetét.