bűnügy

A fél Los Angeles-i rendőrség a zsarut vállon lövő orvlövészt kereste, míg az áldozat be nem vallotta, hogy kitalálta az egészet

Senki sem érti, hogy miért talált ki és játszott el egy gyilkossági kísérletet a próbaidős rendőr.

Szily László
bűnügy

Hiába kérte egy szomszéd két napja a rendőrséget, hogy menjenek ki a budai lakáshoz, ahol az apa megölte élettársát és 4 éves gyereküket

A szomszéd furcsa hangokat hallott szerda hajnalban, utána egész nap nem látta a családot, ezért hívta a rendőrséget. A hívást fogadó ügyeletes nem küldött járőrt a helyszínre, ezért most fegyelmi eljárás indult ellene.

Boros Juli
bűnügy

A gyanú szerint az apa ölte meg élettársát és közös gyereküket Budán

A három holttestet pénteken találták meg egy II. kerületi lakásban, ahol a család albérlőként élt.

Boros Juli
bűnügy

Elrendelte a nyomozást az ügyészség a Microsoft-ügyben

Mint írják, megérkezett az amerikai igazságügyi minisztérium válasza, és mert a büntetőjogi felelősség, és megléte esetén a személyre szóló megalapozott gyanú csak büntetőeljárás keretében tisztázható, elrendelték a nyomozást.

Király András
bűnügy

Három halottat találtak egy budai lakásban

A rendőröket a tulajdonos értesítette, miután nem tudta elérni bérlőit. Idegenkezűség gyanúja merült fel.

Király András
bűnügy

Kétszázezer forintért lehet végigzsidózni ma egy meccset Magyarországon

Ennyire büntette az MLSZ a Dorogot, akiknek a szurkolói az MTK ellen 4:0-ra elvesztett bajnokin gyalázták megállás nélkül a vendégszurkolókat.

Király András
bűnügy

Méreginjekcióval végezték ki a homofób floridai sorozatgyilkost

Gary Ray Bowles hat férfival végzett 1994-ben az USA keleti partján végigfutó I-95-ös sztráda mentén.

Király András
bűnügy

Körbevették, megtámadták és kirabolták a miskolci rendőrkapitány-helyettest

A feltételezett támadókat már őrizetbe vették a borsodi rendőrök.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Ledózerolták az éttermét az albán vendéglősnek, aki rátámadt egy családra, 3 km-en át kapaszkodva a szélvédőjükön

A spanyol turisták kifogásolták az ételek minőségét, amire nekik rontott. Később kiderült, hogy a tengerre néző létesítmény engedély nélkül épült, ráadásul adót sem fizetett soha.

Herczeg Márk
bűnügy

Vádat emeltek Simonka György fideszes parlamenti képviselő ellen

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják.

Herczeg Márk
parlament

Nemi erőszak gyanújával vették őrizetbe a román Apák Diszkriminációja Elleni Szövetség elnökét

Bogdan Drăghicit kiskorú lány ellen elkövetett nemi erőszakkal gyanúsítják.

Herczeg Márk
bűnügy

Nem merte elárulni a nagyapjának, hogy pornós, ezért megölte, majd egy 82 éves pornóst vett rá, hogy adja ki magát a nagyapjának

Így adták el a lakását, és szerezték meg a nyugdíját. A nagyapa holttestét közben a gyilkos egy garázsban rejtegette.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy 18 éves férfi késsel támadt a debreceni rendőrökre

Meglőtték, és kórházba vitték.

Herczeg Márk
bűnügy

15 évet is kaphat a 65 éves szerb, aki Győrben fegyverrel állított meg egy kocsit, majd rágót és energiaitalt rabolt egy benzinkútról

Fizetés helyett csak megmutatta a pisztolyát.

Haszán Zoltán
bűnügy

Bement a baráti pár hálószobájába, közéjük feküdt és szexelni kezdett a nővel, de azt mondta, hogy álmában tette, ezért felmentették

Miután távozott, a brit férfi azt SMS-ezte a barátjának, hogy még mindig nem ébredt fel. Az esküdtek hittek neki.

Szily László
bűnügy